Menetrend

    Hamilton: Ideje emlékeztetnem az embereket arra, ki is vagyok!

    Hamilton: Ideje emlékeztetnem az embereket arra, ki is vagyok!

    F1, Sky Sports
    Úgy érzi, a Ferrari újra úgy hisz benne, mint a szerződtetésekor, és végre meg is tudja hálálni a bizalmat. Lewis Hamilton sorozatban két második hellyel erősítette meg: talpra állt.

    Montreal után Monacóban is a dobogó második fokára léphetett Lewis Hamilton. A szombati időmérős teljesítménye és Max Verstappen rajtnál történt leállása után a dobogós helyezését még egy boxutcai gyorshajtásért járó 5 másodperces időbüntetés sem veszélyeztette, sőt, a futam hajrájában nem várt esélyt kapott a győzelemre az amúgy érinthetetlennek tűnő Andrea Kimi Antonelli ellen.

    Miután Charles Leclerc az újraindításnál a falban kötött ki, és a feltöredező aszfalt miatt piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt, Hamilton abban reménykedhetett, hogy állórajttal folytatódik majd a küzdelem. A Ferrari idén remek rajtoló, és azzal, hogy Antonelli mellé, a második rajtkockába került, ott volt előtte az esély az élre ugrásra, ami ezen a pályán elhozhatta volna az első ferraris győzelmét. Antonelli azonban most nem szúrta el, és Hamilton sem indult kiugróan, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    „A győzelemre gondoltam. Arra, hogy bebújok az elején. Volt egy lehetőség, de sajnos lényegében egyformán rajtoltunk. Csak egy kicsit hoztam rajta, és majdnem a hátsó kereke mellé értem, de sajnos nem volt elég a vezetés átvételéhez. Aztán ahogy láttam, hogyan húznak el és hogyan teljesítenek… ez egy másik szint!”

    – mondta az újraindításról Hamilton a futamot követő sajtótájékoztatón.

    Antonellit és a Mercedest nem győzte dicsérni. A brit Sky Sportsnak így fogalmazott: „Kimi elképesztő volt, egész hétvégén. A Mercedes egyértelműen előnyben van mindenkivel szemben, elég sokkal. Nem tudtuk tartani velük a lépést. Fergeteges munkát végzett. Hálás vagyok, hogy szemtanúja lehetek ennek a nagy pillanatának. Ez az ő pillanata. Örülök, hogy ott lehettem vele fenn, láthattam ezt.”

    Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

    Visszanyert bizalom

    Hamilton idén sokkal jobb formát mutat, mint egy éve. Jobban élvezi a vezetést, úgy érzi, ez végre az ő autója, az ő csapata. Egyfajta elégtételt jelent neki, hogy a 2025-ös gyötrődés és a kapott kritikák után most bizonyíthat. „Elképesztő érzés itt lenni, kiváltság még mindig itt lenni, a Ferrarival versenyezni, e sportág huszonkét versenyzője közé tartozni. Hihetetlen élmény, és nagyon szeretem. Örülök, hogy előrébb jutottam, hiszen a harmadik helyről indultam és második lettem.”

    „Elképesztő két második helyet szerezni. Főleg úgy, hogy Montrealban jó versenyem volt, de mindenki azt mondta: »Igen, de ott mindig gyors voltál.« Úgy érzem, ez az az időszak, amikor emlékeztetnem kell az embereket arra, ki is vagyok. Úgy, ahogy tavaly a szurkolóim emlékeztettek engem rá, hogy ki vagyok. Most minden hétvégén megmutatom. Olyan érzés, mintha újjáéledt volna a csapaton belül a szeretet, és ők újra elkezdtek volna hinni bennem és abban, hogy érdemes volt szerződtetni. Nagyon örülök”

    – mondta Hamilton.

    A Ferrarinak és a csapatfőnök Frédéric Vasseurnek is hálás, hogy a segítségükkel ide juthatott. Hamilton az idei harmadik dobogójával feljött a bajnoki tabella második helyére, 66 pontra Andrea Kimi Antonellitől, 2 ponttal megelőzve a másik mercedeses George Russellt.

    Frédéric Vasseur és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

    Megkérdezték, mennyire érzi közelinek az első ferraris győzelmét. „Ennél közelebb nem lehet, de még így is hatvanhat pont a különbség – el sem hiszem, hogy második vagyok a bajnokságban. Nagyon hálás vagyok ezért! A csapat nélkül nem lenne lehetséges. A megbízhatóságunkkal. És Freddel. Fred nagyon támogat. A tavalyi év mindkettőnk számára nagyon kemény volt, és kérleltem, hogy jöjjenek bizonyos változások, és ő meglépte, és most látni a gyümölcsét. És végre hozhatom nekik az eredményeket” – fogalmazott.

    Hozzátette: „Nagyon-nagyon hálás vagyok a csapatomnak, mert tavaly borzalmas évem volt, és most végre újjáéleszthettem azt a hitet és szenvedélyt, amit az érkezésemkor éreztek. Az igazán nagy tavalyi bukás után talpra álltunk, és jó küzdeni látni őket. Fantasztikus munkát végeznek. De még sok munkánk lesz a felzárkózással.”

    „Még mindig a szezon elején járunk, szóval csak vadásznunk kell tovább. Vadászni általában véve amúgy is könnyebb, mint védekezni. Noha ezek a fickók nagyon gyorsak, és elképesztő csapatuk van, nekünk csak mennünk kell tovább, üldöznünk kell őket. Nincs kétségem afelől, hogy egy ponton oda fogunk érni.”

    Tudja, a legjobb Mercedest nagyon nehéz legyőzni

    Hamilton Antonellit figyelve Monacóban pontosabb képet kapott a Ferrari és a Mercedes közti különbségről. Szerinte nem lesz egyszerű dolguk, mert nem csak a motorjukon kell javítaniuk. „Jó tapasztalat volt, mert jobban látom, miben kéne javulnia a csapatnak. Nemcsak az alapján, ami érzek, hanem az alapján is, amit látok. Sok területen kell javítanunk ezen az autón. Általában véve a teljesítményén. Leszorítóerő szempontjából egyértelműen előttünk járnak. Itt nem probléma a teljesítmény, ez csak leszorítóerő. Egyértelműen látszik a kigyorsításokon. Ég és föld a különbség közöttünk. De remélem, jönni fog a teljesítmény. A srácok éjt nappallá téve dolgoznak a gyárban. Remélem, örülnek ennek az eredménynek.”

    Barcelonában újabb fejlesztések érkeznek a Ferrarira. Hamilton kíváncsian várja, mire mennek volt csapata ellen. „Most visszatérünk a hosszú egyenesekbe. Remélhetőleg felkerülnek elemek az autóra, amikkel próbálunk zárkózni rájuk, de nehéz felzárkózni rájuk, mert egyszerűen más szinten vannak jelenleg. De örülök nekik, mert ők az én régi családom, a régi csapatom. És amikor a legjobbjukat nyújtják, nagyon-nagyon nehéz legyőzni őket” – dicsérte a Mercedest.

    Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

    További tartalmak