A Mercedes csapatfőnöke a Monacói Nagydíj időmérő edzése előtt rámutatott: Andrea Kimi Antonelli máris egy új fázisába lépett a fejlődésnek. Még csak 30 versenyt teljesített a Forma–1-ben a nem egészen másfél éve során, az idei sorozatos győzelmei és bajnoki elsősége azonban alaposan felgyorsította a fejlődésének folyamatát: már nincs bizonytalankodás és útkeresés, pontosan tudja, mire képes, mi a célja, és hogyan érheti el.
„Nála most jön a következő fejlődési szakasz. Tavaly nehéz éve volt. Kilenc versenyen keresztül nem szerzett pontot, és érdekes volt, ahogyan túltettük magunkat ezen. Év elején magabiztosan kezdett, nem hagyta, hogy a nyomás hatással legyen rá. Most pedig itt a következő lépés: sok versenyt nyert egymás után, és saját jogán vált sztárrá”
– mondta Wolff a brit Sky Sportsnak.
Sietve hozzátette, Antonellinek még mindig tanulnia kell, és a Mercedes igyekszik megteremteni ehhez a megfelelő hátteret. „Fontos az egyensúly fenntartása a komolyság és aközött, hogy hagyjuk, hogy a tehetsége kibontakozzon. Bonóval és a többiekkel felépítettünk egy közeget, ami lehetővé teszi, hogy a legjobbat hozza ki magából.”
Toto Wolff és Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)A Mercedes 19 éves versenyzője ezek után egy „varázskörrel” szerezte meg a pole pozíciót, majd másnap domináns teljesítményt nyújtva a futamgyőzelmet is, ami után azt mondta, életében nem érezte még annyira jól magát versenyautóban, mint most.
Mindez érződött is rajta. Annyira, hogy a Mercedes egy ponton kicsit aggódni kezdett… „Hihetetlen teljesítményt nyújtott. Az elsőtől az utolsó körig a leggyorsabb volt, minden körülmények között a legjobb.”
„Annyira, hogy még visszafogni sem tudtuk. Kétszer mondtuk neki, hogy nem szükséges olyan gyorsan menni, mert elég nagy az előnye, de ő továbbra is így ment, aztán azt mondtuk, talán kizökkentjük a ritmusából, ha azt kérjük tőle, hogy menjen lassabban”
– mesélte Wolff a verseny után a német Sky tévének.
A kérdésre, honnan jön Antonellinél az a fajta nyugalom és letisztultság, amit a verseny során a feszült helyzetekben mutatott, Wolff kifejtette: „Ez az, amikor egyszerűen van tartalékkapacitásod. Még fiatal, de már hatéves kora óta gokartozott, nagyon sokat szimulátorozott, és ennek az új generációnak annyi kognitív kapacitása van. Ezeket egyszerűen csak elraktározzák. Meg lehet tőle kérdezni, milyen időmérős kört ment öt évvel ezelőtt a Forma–Regionalban vagy a gokartban. Meg fogja mondani az időt!”
Toto Wolff és Andrea Kimi Antonelli (Fotó: Mercedes)Ez a fajta vagányság, könnyedség és magabiztosság sokakat az F1 nagyjaira emlékezteti – úgy a szakmán belül, mind a szurkolók körében. Az sem véletlen, hogy Antonelli népszerűsége dinamikusan nő.
„Lewis után most újra van egy új, világszerte ismert rocksztárja a Mercedesnek. Megmozgatja a tömegeket, a fiataloktól az idősekig, nemzettől függetlenül”
– állapította meg Wolff a svájci Blicknek nyilatkozva, majd hozzátette, a bajnoki esélyekről korai még beszélni, csak a pillanattal kell foglalkozni. „Egyszerűen csak élvezzük az általam valaha látott legnagyobb tehetség gondtalan bemutatóit.”
A fenti kijelentéssel ő maga vont párhuzamot a régi és a leendő bajnoka között. E hasonlítgatásokkal azonban szerinte nem árt csínján bánni: félti is a versenyzőjét. „Mindig óvatosságra intek. Most is láttam az olaszoknál a címet, hogy a szombati egy sennai kör volt. Itt most öt győzelemről beszélnünk, nem három világbajnoki címről! Lesznek még nehéz helyzetek, amikben támogatnunk kell őt. Nem várhatjuk el, hogy mindig így fog megnyerni minden versenyt” – hangsúlyozta.













