Hiába ért célba a 3. helyen Monacóban Pierre Gasly, a korábbi boxutcai gyorshajtásaiért kapott két időbüntetése miatt csak a 7. helyen rangsorolták. A francia a leintés után maga alatt volt, mivel határozottan úgy érezte, hogy igazságtalanul kapott két 5 másodperces büntetést. Bár az FIA rendszere szerint előbb 60,1, majd 60,4 km/órával haladt a boxutcában, ahol 60 km/óra a sebességkorlát.
Az Alpine nem hagyta annyiban az ügyet, és hivatalos felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-nál, amit a szövetség a csütörtöki tárgyalás során befogadott.
Gasly eközben a sajtónapon nyilatkozott a történtekről és főként annak az érzelmi oldaláról. Elismerte, mivel gyerekkora óta álmodozott arról, hogy dobogós lesz Monacóban, igazán megviselte lelkileg, hogy elvették tőle a 3. helyet.
„Meg kell mondjam, ez volt az eddigi legnehezebb napom az F1-ben és a sportpályafutásom során. Sportoldalról beszélek, nem 2019-ről” – mondta a barátját, Anthoine Hubert-t abban az évben elveszítő Gasly.
„Sportoldalról egyértelműen ezt volt a legnehezebb feldolgozni, mert nagyon jó teljesítményt nyújtottam. Gyerekként a Forma–1-et néztem, és sosem volt lehetőségem arra a dobogóra állni, és igen, ott voltam… Tudom, hogy érzelmes vagyok, de ezekkel az érzésekkel nagyon nehéz volt a verseny után.”
„Amikor olyan autót vezetsz, amivel lehetőséged van minden hétvégén dobogóra állni, az kicsit más. Gyorsan továbblépsz, ide jössz, harcolsz a dobogóért, végül nyersz. Úgy kicsit könnyebb. Én a pályafutásomat tekintve nagyon más helyzetben vagyok a mostani autómmal, szóval tudom, hogy évente talán csak egyszer kapom meg az esélyt. Talán kétévente egyszer, vagy háromszor egy évben, de amikor ott vagy, meg akarod ragadni, és ez egy különleges hely volt egy különleges eredményhez. Mindenképpen ez volt a legnehezebb pillanatom, és közben sokat is tanultam önmagamról és arról, hogyan kezeljem. De nem volt kellemes” – ismerte el.
Pierre Gasly (Fotó: XPB)Elmondása szerint az azóta eltelt napokat odahaza töltötte edzéssel, valamint a barátnőjével és a kutyájukkal. Közben pedig folyamatosan egyeztetett a csapatával és annak jogászaival. „Próbáltam gyorsan túltenni magam rajta és már Barcelonára koncentrálni. Tudom, hogy a csapat előkészült az ügyünkkel és keményen dolgozik, hogy további részleteket tárjon fel a történtekről. Nem akarok sokat mondani erről, amíg nem kerül sor a tanácskozásra. Meglátjuk, mi lesz. Én már teljesen Barcelonával foglalkozom. A jó hír, hogy a tempónk megvolt, jól teljesítettünk, sikerült eddig minden alkalommal pontokat szereznünk. Remélem, tartani tudjuk a lendületet” – mondta Gasly, hozzátéve, szerinte a csapatuk erős bizonyítékokkal tudja igazolni az igazát.
A történtek után most a pályán nyújtott teljesítményükből próbál erőt meríteni.
„Lényegében egész pályafutásomat ilyen autókkal töltöttem, ezért szeretném megragadni a lehetőségeket. Szerintem mindent tökéletesen csináltunk a csapattal, nagyszerű volt az időmérő, sikerült megelőznöm Landót a rajtnál, sikerült megelőznöm Isackot a második rajtnál, szóval a hétvégi teljesítményünkre büszkék lehetünk.”
„Szükségem volt erre a pár napra ahhoz, hogy lehiggadjak. Monaco már önmagában, hétvégeként is nagyon intenzív, a pályán kívül is, a vezetéshez is sok energia kell, rendkívül sok adrenalinnal mész, szóval elég kemény folyamat volt hétfőn és kedden. De most már jól vagyok, száz százalékig a mostani hétvégére összpontosítok” – fogalmazott a francia.
Megjegyezte, a versenyzőtársakkal is beszéltek a boxutcai büntetésekről, amikről időközben kiderült, az FOM mérési rendszerének pontatlansága állt a háttérben. „Nyilván beszéltünk róla. Mind meglepődtünk egy kicsit a történteken, mert sosem voltunk még olyan helyzetben, hogy ennyi versenyzőt értek gyorshajtáson. Beszélgettünk tehát róla, és nem akarok részletekbe menni, de kicsit mindannyiunkat összezavart a helyzet.”














