„Kipróbáltam a szimulátorban, és nevetnem kellett” – festett már az Osztrák Nagydíj után borús képet Max Verstappen a hétvégi Brit Nagydíj helyszínéről. Silverstone a versenynaptár egyik szupergyors pályája, sok-sok tempós kanyarral. A versenyzők emiatt általában az egyik kedvencükként emlegetik, ám könnyen lehet, hogy idén nem fogják.
Ahogy már a másik klasszikus, Szuzuka esetében is láttuk, az idei autókkal és erőforrásokkal már nem érvényesek bizonyos régi aranyszabályok. Míg korábban a kanyarodási képesség határozta meg egy autó gyorsaságát, a nagyobb teljesítményű elektromotornak és a kevés visszanyerhető energiának köszönhetően ma már inkább az egyenesek és az azokban használható energia határozza meg, és ha nincs elég féktáv, hamarabb elfogy a szufla.
Innen nézve bármennyire is izgalmas kötéltánc volt eddig végigmenni a Maggotts, Becketts, Chapel kombináción, idén inkább gyötrődés lesz. Amikor csütörtökön elhangzott a Copse és a Becketts neve, Fernando Alonso csak annyit mondott: „Az egy töltőállomás.”
„Az autók után, amiket eddig vezettem, arra számítok, hogy ez most… nehéz lesz. Nem nehéz, csak valljuk meg, nem akkora kihívás.”
„Silverstone általában tökéletesen passzolt a szívóhatású autókhoz, a nagy tempójú kanyarokban érzeted, milyen vezetni egy F1-es autót, adrenalinnal, G-erőkkel. Rendkívüli pálya volt. Most más lesz. A csapatok azt nézik, hogyan vessék be az energiát a lehető leghatékonyabban. A nagy tempójú kanyarokat sajnos kicsit az akkumulátor töltésére fogjuk használni. Bizonyos szempontból ez is érdekes, hiszen jobban kell csinálnunk másoknál, okosan kell csinálnunk”
– próbált diplomatikus maradni Alonso.
Silverstone (Fotó: XPB)Hozzátette, nemcsak a mostani hétvége, a következő is bosszantó lehet, hiszen ezután a hasonlóan tempós Spába látogatnak. „A következő két verseny más élményt fog kínálni, mint amit Silverstone-tól és Spától megszoktunk. Idén nagyon más lesz, és nem lesz élvezetes vezetni ezeket az autókat, legalábbis a szimulátorozás alapján. És ez igazán szomorú lesz. Szerintem a versenyzők és a nézők számára is az lesz.”
Esteban Ocon is felkészült a csalódásra. „Sokat készültem a szimulátorban, és sajnos nem érkezünk valami gyorsan bizonyos kanyarokba. A tizenhármasba, a tizenötösbe, a kilencesbe. Ezek a kanyarok korábban ikonikusak voltak. Most is meglesz a maguk kihívása, de nem olyan, mint korábban. Meglátjuk, más lesz-e a valóságban, de a szimulátorban egészen más volt, mint az eddigi pályák bármelyikén” – mondta a francia, hozzátéve, az első kanyarok még érdekesek lesznek, mert ott még lesz energiájuk elektromos oldalon.
Csapattársa, Oliver Bearman kiemelte, a lassabb érkezési tempó és a motor töltésre kapcsolása miatt az eddig izgalmas kanyarokat egyszerűen nem lesz olyan nehéz bevenni.
„Sok pálya, ami igazán karakteres volt az előző autógenerációval, a gyors, ritmusos pályák, most nem nyújtanak annyit vezetés közben, és ez kissé fájó. És az egész év egyik legtökösebb pályaszakasza – a Maggotts és a Becketts – idén talán egyetlen kanyarnak fog számítani, és előtte lassú leszel, mert nem lesz már energiád, ezért ezek már nem is lesznek többé igazi kanyarok.”
Az év eleji panaszokra reagálva az FIA Miamival több szabálymódosítást is végrehajtott, hogy javítson a helyzeten. Csökkentette például a kör folyamán visszanyerhető energia mennyiségét, valamint a gázelvételes vitorlázás visszaszorítása érdekében növelte az automatikus szupertöltés hatékonyságát. Sergio Pérez szerint most fog kiderülni, ez mekkora előrelépést hozott például Szuzukához képest. „Talán ez lesz a legjobb teszt, amivel eddig szembesültünk Miami óta. Más pályák nem voltak ennyire kritikusak az energia szempontjából. Ez jelenti a legnagyobb erőpróbát az új szabályokkal.”
Silverstone (Fotó: XPB)A mexikói ugyanakkor attól tart, hogy az idei abszurd alapelv most is érvényben lesz: bizonyos kanyarokban jobb lesz lassabban menni ahhoz, hogy gyorsabb köröket autózhassanak…
„Ez tényleg optimálisabb a motor és az energia szempontjából. Van, hogy a kanyarokon való lassabb áthaladás lényegében gyorsabbá tesz. A gázra lépés késleltetése egészen kritikus lesz itt.”
Franco Colapinto szerint az fogják kapni Silverstone-tól, amitől már év elején tartottak. „Remélem, jobb lesz, mint a szimulátorban volt. Kemény volt. A pályát alapvetően mindig szereted, mert elviszi a határig az autókat. A szezon kezdete előtt tudtam, hogy Silverstone, Ausztrália és Japán lesznek az energia szempontjából legnehezebb pályák, amiken ki fogunk fogyni a hosszú egyenesekben, mert szinte nem is fékezünk. Két kilométeren keresztül padlógázon vagy. Nehéz lesz. Ezek a kanyarok már kevésbé lesznek kanyarok. Meglátjuk.”
„Mivel változtak a szabályok, szerintem nem fogjuk elvenni a gázt, mert teljes gáz mellett is tudunk tölteni, így az elvétellel nem nyerünk annyit. Korábban talán szándékosan el kellett emelni, hogy energiát nyerjünk vissza. Most, hogy csökkent a visszanyerés és hasonlók, inkább maradhatunk a gázon. Másfelől nagyon sokszor kapcsolunk majd töltésre, és lassan fogunk érkezni a kanyarokba, amitől könnyebb lesz megcsinálni a kanyart” – vázolta az argentin.













