Musorujsag
Élő Eredmények

A Williams-sztori képekben

A korábban versenyzőként és szerelőként is dolgozó Frank Williams 1966-ban alapította meg a Williams Racing Carst. Kezdetben a Forma–3-ban és Forma–2-ben versenyeztette Piers Courage-t, majd 1969-ben egy Brabham-karosszériát vásároltak, és azzal versenyeztek az F1-ben. Két második helyet szereztek.
A Williams később más csapatokkal, gyártókkal működött együtt, majd 1976-ban a kanadai Walter Wolffal fogtak össze. Frank Williams a mérnök Patrick Headdel aztán kiszállt e csapatból, majd közösen létrehozták a Williams Grand Prix Engineeringet. Ezzel kezdődött a Williams-csapat konstruktőri története az F1-ben.
Első futamgyőzelmüket 1979-ben Clay Regazzoni (jobbra) szerezte Silverstone-ban, majd 1980-ban Alan Jones (balra) 5 futamgyőzelemmel világbajnokká tette a gárdát.
1982-ben Keke Rosberg szerezte a második bajnok címüket – mindössze egy versenyt nyerve koronázták bajnokká.
1983-ban Honda-motorokra váltott a csapat, 1985-ben Keke Rosberg mellé szerződtették Nigel Mansellt…
…aki 1986-ban Nelson Piquet-vel vívott kemény harcot. A bajnokságot az emlékezetes adelaide-i fináléban bukták el Alain Prosttal szemben. A csapat viszont 1980 és 1981 után harmadszor lett konstruktőri bajnok.
1987-ben Nelson Piquet is a csúcsra vezette a gárdát, amely ebben az évben duplázott.
A következő nagy sikerekre az 1990-es évekig várni kellett. Az Adrian Neweyval és Paddy Lowe-val felálló gárda 1991-re kifejlesztette aktív felfüggesztéses autóját, amellyel aztán 1992-ben és 1993-ban is domináltak.
Előbb Nigel Mansellt tették világbajnokká – minden addiginál hamarabb, már a Magyar Nagydíjon bajnokká koronázták…
…majd a visszatérő Alain Prost nyerte meg velük a 4. bajnoki címét minden idők technológiai szempontból legfejlettebb masinájával, az FW15C-vel.
A Williams 1994-re szerződtette Ayrton Sennát, ám a brazil versenyző az év harmadik futamán, Imolában tragikus balesetben elhunyt.
Ezzel vette kezdetét Michael Schumacher és Adrian Newey párharca. A Benetton 1994-ben már elvette a Williamstől az egyéni címet, majd 1995-ben a konstruktőröknél is trónfosztás történt.
Ezt 1996-ban Damon Hill bajnoki címe követte…
…majd 1997-ben Jacques Villeneuve is csúcsra ért. A kanadai máig a brit istálló utolsó bajnokának vallhatja magát, és ekkor szerezték a 9., egyelőre utolsó konstruktőri elsőségüket is.
A Williams két átmeneti év után 2000-re a BMW gyári csapata lett.
A bajorokkal 2000 és 2005 között 10 győzelmet és 17 pole pozíciót szereztek, ám a Ferrari-korszakban a legjobb bajnoki eredményüket Juan Pablo Montoya 2002-es és 2003-as összetettbeli harmadik helye jelentette.
A BMW gyári csapattá alakulása után a Williams 2006-ban a Cosworth-motorjával versenyzett, Mark Webberrel és Nico Rosberggel csak 8.-ak lettek a konstruktőröknél.
2007 és 2009 között a Toyota-motort használták, amellyel a legjobb eredményüket a 4. helyet hozó első évben jegyezték.
A Toyota F1-es kivonulása két újabb cosworth-ös, majd két renault-s évet hozott. 2012-ben Pastor Maldonado meglepő győzelmet aratott a Spanyol Nagydíjon…
…ám ez az időszak már a süllyedésről szólt. A gárda 2011-ben és 2013-ban is csak 9. lett a csapatversenyben, mindkétszer 5 pontot szerezve csupán.
2014-ben érkezett a Martini főtámogatóként, és a Mercedes motorpartnerként. A hibridéra első évében 9 dobogós helyet jegyzett a Felipe Massa, Valtteri Bottas páros.
A 2014-es és a 2015-ös idényt is konstruktőri harmadikként zárták, második évükben további 4 dobogóval.
2016-ban Valtteri Bottas Kanadában…
…2017-ben Lance Stroll Bakuban szerzett egy 3. helyet a Williamsszel, amely az idény végén elveszítette névadó szponzorát, a Martinit.
2017-ben a csapat az 5., 2018-ban a 7., 2019-ben pedig az utolsó, 10. helyre csúszott vissza, miközben a távozó támogatókkal egyre nehezebb helyzetbe került.
Történetük mélypontját Lawrence Stroll kivonulása után a 2019-es szezon hozta el, amelyet Robert Kubica egyetlen pontjával zártak az utolsó helyen.
2020-ban egy újabb főtámogató, a ROKiT szakított velük. A sorozatos Q2-be jutásaik azt jelzik, némi javulást értek el, ám George Russellék pontot eddig nem tudtak szerezni.
A Williams augusztus 21-én bejelentette, istállójukat az amerikai Dorilton Capitals cég vásárolta fel. Ezzel a gárda alapítása után 43 évvel kikerült a Williams család kezéből

További galériák

„A bajnokok estélye” – képgaléria az FIA...
Péntek este Bolognában díjazták az autósport és az F1 legjobbjait.
Max Verstappen 2. Forma-1-es világbajnoki...
A Red Bull csapat versenyzőjét a Japán Nagydíjon kétszeres...
Képgaléria: Verstappen és az autósport elitje...
Csütörtökön este Párizsban került sor a Nemzetközi...
Képgaléria: versenyre kész az új...
Munkagépek és az építkezés nyomai még láthatóak, de versenyre...
Képgaléria a fehérbe öltözött Red Bullról
A Honda tiszteletére Max Verstappenék és a Red Bull is fehérbe...
Mozgásban a 2021-es F1-es autók –...
Beindult a nagyüzem Bahreinben: először pályán az összes idei versenygép.
Új színek, új arcok – seregszemlén az F1...
Pénteken Bahreinben kezdetét vette az F1 előszezoni tesztje. Új...
Képgaléria: pályán az Alfa Romeo 2021-es autója
Barcelonában „filmes napon” járatta be a csapat a héten bemutatott C41-et.
Képgaléria: új orral járatta be 2021-es...
Filmes napot tartott az Alpha Tauri Imolában Pierre Gaslyval, Cunoda...
Képgaléria a Red Bull szerdai silverstone-i...
Szerdán kipróbálta a 2021-es új autóját a Red Bull Silverstone-ban...
Képgaléria: Sainz első tesztje a Ferrarival
Fioranóban, egy 2018-as autóval mutatkozott be új csapatával Carlos...
Képgaléria: így fest a Red Bull színeiben...
Gyárlátogatással, ismerkedéssel és üléspróbával kezdte meg a...
Képgaléria: Újra F1-es Renault-val száguldott...
2021-es visszatérésének bejelentése óta először F1-es autóban a...
Fernando Alonso első két Renault-korszaka képekben
A spanyol ismét visszatér a csapathoz, amellyel két világbajnoki...
Rajtra kész az F1-es mezőny Ausztriában!
Csütörtökön benépesült a spielbergi paddock. Egy kicsit más...
Két pálya, három autó: a Red Bull és az...
Az Alpha Tauri szerdán idei és 2018-as autójával tesztelt Imolában, a...
Visszatért Vettel és a Ferrari – képgaléria
116 nappal utolsó barcelonai tesztnapja óta először F1-es autóban...
Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)
A maranellói gyártól a fioranói tesztpályáig vezetett Charles...
A járvány óta először pályán egy 2020-as...
Képgaléria a Racing Point és Lance Stroll szerdai silverstone-i filmes...
Az F1-es versenyzők 2020-as sisakfestései
Versenyük ugyan még nem volt 2020-ban, de az első sisakdizájnjaikat...
Képgaléria: az F1 az idénynyitó Ausztrál...
Pályabejárás, építkezés, csomagolás: megérkezett a száguldó...