Menetrend

    Antonelli megállíthatatlan volt – Monacóban is ő nyert!

    Antonelli megállíthatatlan volt – Monacóban is ő nyert!

    Boxutca
    Az első helyről rajtoló Andrea Kimi Antonelli nyerte a Monacói Nagydíjat, miközben csapattársa és bajnoki riválisa, George Russell nullázott. Másodikként Lewis Hamilton ért célba, a dobogó legalsó fokára pedig Isack Hadjar állhatott fel, rá viszont még vár egy vizsgálat.

    A szezon hatodik nagydíjának a pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli vágott neki az első helyről, miután kiélezett csatában legyőzte Max Verstappent a tegnapi időmérőn.

    A hollandnak így „be kellett érnie” a második rajtkockával, a korábban favoritnak tartott Ferrari pilótáinak pedig a harmadikkal és a negyedikkel. Kettejük között a sorrend Lewis Hamikton, Charles Leclerc volt.

    Isack Hadjar indult az ötödik helyről, a bajnoki tabellán második George Russell pedig a hatodikról, ismét nehéz kiindulóhelyzetben volt tehát a brit a rivális-csapattárshoz képest.

    Oscar Piastri a hetedik, Lando Norris a nyolcadik helyről indult a McLaren 1000. F1-es versenyén, a legjobb tízből pedig Pierre Gasly és Liam Lawson vágott még neki a futamnak.

    A verseny drámai pillanattal indult, Verstappen autója ugyanis megtorpant, de végül a rajtrácson ragadt. Szerencsére minden ellenfél el tudta kerülni a hollandot, számára viszont a futam ezzel véget ért, csapata ugyanis arra kérte, térjen vissza a garázsba (ezt lassú tempóval végre tudta hajtani).

    Verstappen kiesésével a sorrend Antonelli, Hamilton, Leclerc volt az első három helyen, de a követők is mind javítottak egy pozíciót.

    Gasly kettőt is, a verseny elején ugyanis nemcsak Verstappen balszerencsére hajtotta a malmára a vizet, hanem meg tudta előzni Norrist, aki tehát azonnal be is ragadt az Alpine pilótája mögé.

    Az első rajt (Fotó: XPB)

    Antonelli roppant magabiztosan kezdte a futamot: a hatodik körben már négy másodperc volt az előnye Hamiltonnal szemben, aki szintén el tudott húzni a csapattárstól, ő is hárommal előzte meg Leclerc-t.

    Ez a dinamika maradt a következő körökben is, Antonelli folyamatosan növelte előnyét és Leclerc sem tudott közelebb kerülni a csapattárshoz.

    A helyzet a tizenharmadik körben változott kissé, Hamilton ugyanis, miközben az élmezőny elkezdte a lekörözéseket, csökkentette lemaradását, amiből fokozatosan tudott faragni, Antonelli viszont rákapcsolt és mire a mezőny a huszadik fordulóban már, már négy másodperc feletti volt az előnye.

    A futam ezen szakaszában Hadjar és Russell kettőse került a figyelem középpontjába: a brit gyorsabbnak tűnt, amit ellenfele is észre vett, manővert viszont nem tudott indítani a Red Bull egyetlen talpon maradt versenyzője ellen.

    Hasonló helyzetben volt Norris is, aki továbbra is Gasly mögött haladt és bár láthatóan gyorsabb volt, nem talált fogást az Alpine pilótáján.

    Eközben Antonelli elképesztő tempót kezdett diktálni és nyolc kör alatt tizenegy másodpercre növelte előnyét Hamiltonnal szemben.

    Max Verstappen autója a kiesés után (Fotó: XPB)

    A kerékcseréket az élmezőnyben a hétszeres bajnok kezdte a huszonkilencedik körben, amire ekkor Antonelli és Leclerc sem reagált. Hamilton után Russell állt ki, akinél működött az elvágás, hiszen át tudta venni a negyedik helyet Hadjartól a francia kiállása után.

    A harmincnegyedik kör újabb fordulatot hozott, Hamilton öt másodperces büntetést kapott, amiért a megengedettél gyorsabban hajtott a boxban, ezzel pedig feladata egyértelművé vált, legalább ekkora előnyt kellett tartania a befutóig, ha Leclerc előtt akart maradni.

    Leclerc kerékcseréje után Hamilton a „megfelelő zónában volt”, hiszen kilenc másodperccel vezetett a csapattárs előtt.

    Három körrel később Russell kapott hasonló büntetést (öt másodperc „gyorshajtásért”), de ő is biztonságban volt Hadjar előtt. Eközben a csapattárs, Antonelli is sort kerített kerékcseréjére, ami után magabiztos, tizenhárom másodperces előnnyel állt vissza az élre.

    Russell előnye Hadjarral szemben gyorsan két és fél másodpercre vagyis „kritikusra” csökkent, amikor a Mercedes versenyzője utolérte Norrist, aki ráadásul néhány körig fel is tartotta őt, hogy segítse csapattársát, Piastrit.

    A negyvenötödik körben aztán a címvédő lelassult és egy műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni csapatának jubileumi versenyét.

    Lando Norris a kiesése után (Fotó: XPB)

    A McLaren mellett a futam utolsó harmada felé haladva a Williams is a feltartós taktikával próbálkozott: Albon igyekezett, hogy kerékcserényi előnyhöz segítse Sainzot, az alagút után azonban hibázott, amit Arvid Lindblad azonnal kihasznált és átvette tőle a tizedik helyet.

    Az ötvenkettedik körben Gasly is öt másodperces büntetést kapott, amiért gyorsan hajtott a boxutcában, de ez ekkor őt sem veszélyeztette, hiszen megnyugtató előnnyel vezetett Carlos Sainz előtt. Röviddel a francia után Piastri is megkapta ugyanezt a szankciót…

    Noha a pályán nem, virtuálisan történt egy helycsere, Leclerc ugyanis folyamatosan csökkentette hátrányát Hamiltonnal szemben és be is nézett az öt másodperces határ alá.

    Kilenc körrel a leintés előtt aztán újabb fordulat jött, Lance Stroll ugyanis az utolsó kanyarban falazott, ami miatt pályára küldték a biztonsági autót, ezt pedig a legtöbben kihasználták egy második kerékcserére, amivel az „illetékesek” büntetéseiket is letöltötték.

    Mivel a Ferrari egyszerre hívta be versenyzőt, Leclerc-nek meg kellett várnia, míg Hamilton végez, így végül „visszaállt” az eredeti sorrend kettejük között.

    Kerékcseréje előtt Russell nem töltötte le az 5 másodperces büntetést, Hadjar viszont így is elé került, hiszen a Mercedes is „duplázott” és a britnek várnia kellett, amíg a csapattárs kiállására sort kerítenek.

    Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

    Az újraindítás után a mezőnynek öt köre maradt volna, végül azonban háromnegyed után újra pályára küldték a biztonsági autót Leclerc ugyanis falazott az utolsó kanyarban.

    A Ferrari versenyzője ezzel feladta hazai futamán és dobogós álmai is szertefoszlottak. Rádiózása szerint kieséséhez a fékek meghibásodása vezetett.

    Két körrel a verseny vége előtt az FIA úgy döntött, piros zászlóval megszakítja a körözgetést, miközben Russellt újra vizsgálat alá vonták, amiért nem teljesítette az 5 másodperces büntetést, ami kötelező lett volna kiállásakor.

    Az FIA a megszakítás alatt az aszfaltot is vizsgálta Stroll és Leclerc kiesésének a helyszínén, ahol a felvételeken is hibák voltak láthatóak. Eközben a szövetség a frissen dobogós pozícióba kerülő Hadjart is vizsgálni kezdte egy biztonsági autós fázis alatti kihágás miatt: a francia a megengedettnél jobban lemaradt az előtte állótól.

    Russell esetében pedig már ki is hirdették az eredményt: áthajtásos büntetést kapott, amiért nem töltötte le az eredetit.

    Neki és Gaslynak is ott volt tehát a szankció a „feje felett”, miközben a mezőny a zöld jelzésre várt. ami Gaslyt illeti ő még a boxutcai sebességhatár átlépése miatt kapott szankciót vitte magával, neki ugyanis nem volt lehetősége letölteni azt, az SC fázis alatt ugyanis nem állt ki kereket cserélni.

    A biztonsági autó a mezőny elején (Fotó: XPB)

    A várakozás alatt felvillant, Hamiltont is vizsgálat alá vonják, szintén egy biztonsági autós fázis alatti incidens miatt (nem tartotta a tíz autós távolságot Antonelli mögött), a listavezető után tehát négy versenyző állt, akiket vagy vizsgáltak, vagy büntetéssel várták a folytatást.

    Az új rajt előtt a mezőny több felvezető kört is megtett, hogy kiderüljön, „használható-e” a pálya az utolsó kanyarnál. Eközben Hamilton fellélegezhetett, az FIA ugyanis jelezte, nem vizsgálják tovább az ügyét. A szövetség aztán azt is közölte, a „sprint” nyolc körös lesz a rajt után.

    Bár a Ferrari bízhatott a „rakétarajtban”, Antonelli ezt a feladatot is magabiztosan vette: maga mögött tartotta Hamiltont az újraindításnál, miközben a Hadjart megelőző Russell messze lemaradt – feltűnően lassan haladt a harmadik helyen.

    Hadjarral szemben Gasly is nyert egy pozíciót, de továbbra is büntetéssel kellett számolnia, pedig miután Russell kiállt letölteni a sajátját, a harmadik helyen haladt. A középmezőnyben Sainz és Hülkenberg akadt össze, aminek következtében a spanyol feladta a versenyt. Az Audi pilótája viszont folytatta, ráadásul pontszerző helyen haladt.

    Gasly büntetésének fényében Hadjar és Piastri harca vált központivá a hajrában, hiszen a harmadik helyért zajlott, igaz, a francia továbbra is vizsgálat alatt állt (a biztonsági autós incidens alól tisztázták, de egy másik, piros zászlós szakasz alatt miatt újra vizsgálni kezdték).

    A második rajt (Fotó: XPB)

    Az élen Antonelli ott folytatta, ahol a megszakítás előtt abbahagyta, fokozatosan növelte tempóját Hamiltonnal szemben és haladt idei ötödik győzelme felé, miközben a nagy rivális Russell büntetésének végrehajtásával a pontzónából is kizuhant.

    A fiatal olasz a hajrában sem remegett meg és be is húzta újabb futamgyőzelmét. Hamilton másodikként ért célba, Hadjar pedig harmadikként, ő viszont továbbra is vizsgálat alatt áll. Piastri negyedik lett, Lawson ötödik, Lindblad pedig hatodik. Gasly a büntetésével a hetedik pozícióba esett vissza.

    Nyolcadikként Hülkenberg futott be, de baleset okozásáért megbüntették, így a helyét Albon „örökölte.” A kilencedik helyre Esteban Ocon lépett elő, a tizedikre pedig Sergio Pérez a Cadillackel! Az amerikaiak tehát megszerezték első pontjukat az F1-ben.

    Legalábbis egyelőre, hiszen Pérezt is vizsgálják, amiért nem megfelelően állt fel a rajtrácsra a második startnál. Amennyiben büntetik, a tizedik helyre Fernando Alonso léphet elő, vagyis a kétszeres bajnok megszerezheti idei első pontját az Aston Martin katasztrofális évkezdése után.

    A bajnokság most szünet nélkül, a jövő hét végén folytatódik a Katalán Nagydíjjal a barcelonai pályán. A versenyre várhatóan több csapat is fejlesztésekkel készül.

    A Monacói Nagydíj végeredménye:

    P
    #
    Név
    Csapat
    Kör
    Idő / hátr.
    Pont
    Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: XPB)

    További tartalmak