Az amerikai csapat a hét elején erősítette meg, komoly fejlesztési csomaggal készül az osztrák hétvégére, feltett szándéka ugyanis, hogy csökkenti a lemaradását a középmezőnnyel szemben és még 2026-ban megszerzi első F1-es pontjait.
A csapatfőnök, Graeme Lowdon külön kiemelte, a Cadillac számára már az is komoly eredmény, hogy az év egyik legzsúfoltabb időszakában veti be újabb nagy fejlesztési csomagját (az elsőt Miamiban tesztelték, azt a hétvégét pedig egy extrém hosszú szünet előzte meg) és ő is többször kiemelte, a nagy cél az, hogy utolérjék a középmezőnyt.
Ehhez egy jelentősebb hátrányt kell ledolgozni, az istálló versenyzője, Valtteri Bottas pedig jelezte, a mostani csomaggal nagy lépést tehetnek ebbe az irányba, az ugyanis papíron több tizedmásodperces javulást is hozhat az alakulatnak.
Valtteri Bottas (Fotó: XPB)Kiemelte viszont, hogy egyelőre csak elméleti fejlődésről lehet szó. „Papíron ez egy jobb előrelépés lesz” – nyilatkozta a rutinos finn versenyző a PlanetF1-nek. „Azt hiszem, körülbelül 10 leszorítóerő-pontról beszéltünk, ami tisztességes előrelépést jelent. Ez a hűtést és a megbízhatóságot érintő fejlesztések kombinálásával remélhetőleg közelebb visz bennünket a középmezőnyhöz.”
„Néhány tizedről lehet szó, azt ihszem. Elméletben! De még meg kell látnunk, hogyan teljesítünk. Az első edzés elején el fogunk végezni néhány aerodinamikai tesztet annak érdekében, hogy lássuk, milyen volt ennek a csomagnak a hatása”
„Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. De reméljük, hogy úgy fog működni, ahogyan működnie kellene (a mérések alapján). Az autó egyébként is egyre jobb lesz, aerodinamikailag és mechanikailag is, javultak a beállítások is. Jobban bízok az autóban és. Most magabiztosak vagyunk, de jobban össze kell még hangolódnunk és közben a csapat minősége is javul” – emelte ki.














