Komoly várakozásokkal vágott neki az osztrák hétvégének a Cadillac, a Red Bull Ringen ugyanis újabb jelentős fejlesztési csomagot vetettek be, amitől előrelépést vártak. Versenyzőjük, Valtteri Bottas szerint, ha minden jól megy, az újítások több tizedet is hozhatnak.
Ami a visszaigazolásokat illeti, a versenyzők elégedettek voltak és az időeredmények alapján is bizakodhattak, hiszen valamivel közelebb kerültek a középmezőnyhöz. Versenykörülmények között azonban nem derült ki, mire képes a csomag, hiszen a verseny elején Bottas és a csapattárs, Sergio Pérez is kiesett – mégpedig néhány kör megtétele után.
A technikával korábban is meggyűlt a baja a csapatnak: a pénteki edzésnapon Pérezt kétszer sújtották meghibásodások, de Bottas autójával is adódtak problémák az első gyakorláson. A futamon mindketten a fékek túlmelegedése miatt estek ki.
Fotó: XPB„A mai nap nagyon balszerencsés volt” – összegzett Pérez. „A forgalomban túlmelegedtek a fékek és ki kellett állnunk. Ott voltunk a sűrűjében és megvolt a tempó ahhoz, hogy a Williamsszel harcoljunk. Alexandert (Albon) a pályán előztem le, szóval nagy kár, hogy nem tudtunk többet kihozni a futamból. Most alapos elemzésre van szükség Silverstone előtt.”
„Tudtuk, hogy a pálya kihívást jelent a fékek és a hőmérséklet szempontjából” – jelezte Bottas. „Az edzésen nem volt gond, de a futamon két kör után túlmelegedtek a fékek. Zsinórban harmadszor esek ki, szóval ezt ki kell vizsgálni. Be kell fejezni a futamokat, hogy többet tanuljunk.”
„Nehéz hétvége volt, de ezek a pillanatok mutatják meg egy csapat erejét és rugalmasságát” – fogalmazott a csapatvezető, Graeme Lowdon.
„Keményen dolgoztunk eddig is, és ez most is így lesz. Ki kell vizsgálni, mi történt és tovább kell lépni. Tempó tekintetében előre tudtunk lépni, de megbízhatóbbnak kell lennünk, hogy ezt bizonyítani is tudjuk. Mozgalmas napok jönnek.”
Graeme Lowdon (Fotó: XPB)












