Montiel a vb-döntő után az El-döntőt is megnyerte csapatának – a Sevilla-Romát eldöntő tizenegyespárbaj
Montiel megismételt 11-ese döntötte el az Európa-liga fináléját
Vízilabda Bajnokok Ligája, Nyolcas döntő, negyeddöntő: Pro Recco - FTC Telekom mérkőzés
Öngóllal egyenlített a Sevilla a Roma elleni El-döntőben
Zalánki Gergő: Ez volt az eddigi legidegörlőbb meccsem a Reccóban
Varga Zsolt: Tudunk ennél jobban is játszani, még a Recco ellen is, de ez az eredmény is benne volt
Mourinho sokat látott vezérként reagált Dybala vezető góljára
Villámgyors kontra végén, Dybala góljával szerzett vezetést a Roma a Puskás Arénában
Négy lőtt góllal nem lehet BL-elődöntőbe jutni, a Pro Recco simán verte a Fradit
Gera Zoltán főszereplésével kezdődött az Európa-liga-döntő a Puskás Arénában
Felvezető műsor – UEFA Európa Liga: Sevilla FC - AS Roma döntő
Vámos Márton az elveszített BL-negyeddöntő után: Hatástalanított minket a Novi Beograd
Vihar miatt csúszik a Ferencváros meccse a póló-BL nyolcas döntőjében
Bögöly Gyula lett a Magyar Röplabda Szövetség új elnöke
Hiába vezetett sokáig, a férfi 3x3-as kosárlabda-válogatott kikapott Mongóliától a világbajnokságon
Távozik a bajnoki elődöntős zalaegerszegi kosárcsapat vezetőedzője
Fucsovics minden nap kondizik, de egy-két sör is belefér
Leimeter Csaba kupagyőzelemmel búcsúzott, új csapata feljutott az élvonalba
Szettek után meccs? Lehet esélye Fucsovics Mártonnak meglepni Djokovicot?
Hét játékos is elhagyja a Békéscsaba női kézilabdacsapatát
Alapemberek távoznak a gyöngyösi kézicsapattól
Juhász Dorka ezúttal 9 percet játszott a WNBA-ben, de csapata ismét kikapott, így továbbra is nyeretlen
Nem tudta borítani a papírformát az amerikaiak ellen a női 3x3-as kosárlabda-válogatott
Sorozatban negyedszer Hári János a legtechnikásabb jégkorongozó
Miattunk kell duplán bűnhődnie az elődöntő vesztesének
Egy lehengerlően óvatos válogatott védhet címet – vagy egy óvatosan lehengerlő?
Emberfeletti erő bánt el a horvátokkal
A franciák és a marokkóiak gólra játsszák – vezető gólra
A Honvéd napokon belül beteljesítette jóslatainkat, Ádám Martint csak a Gyirmót előzte meg
Dibusztól Ádámig és egy értékteremtő vezetőedző – az OTP Bank Liga 2021/2022-es szezonjának álomcsapata
A válogatott keret fiataljai, harmincéves kapus és a Fradi berobbanó balbekkje – az NB I-es szezon felfedezettjei
Ádám, Zivzivadze, Baráth és három ferencvárosi – díjaztuk az NB I legjobb játékosait
Kőkemény, de nem lehetetlen feladat vár a Fradi pólósaira a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjében
A legjobb lábteniszezők csapnak össze a hajdúszoboszlói BL-döntőn
Nagyot küzdve verte a mongolokat a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott a világbajnokságon
Rasovszky Kristóf nyílt vízen kvótára hajt a fukuokai vb-n, de medencében is elcsípne egy-két döntőt
Elhunyt a vízilabdában és öttusában is válogatott Bodnár János
Vadnai Jonatán bronzérmes az olimpiai hajóosztályok világbajnokságának előversenyén
Nem jött össze a történelmi fordítás a Celticsnek: Miami Heat – Denver Nuggets döntőt rendeznek az NBA-ben
Majoross Gergely veszi át a német másodosztályú hokiliga bajnokát
Rasovszky Kristóf nyílt vízen kvótára hajt a fukuokai vb-n, de medencében is elcsípne egy-két döntőt
FIFA U20-as labdarúgó-világbajnokság, Üzbegisztán – Izrael mérkőzés
FIFA U20-as labdarúgó-világbajnokság, Nyolcaddöntő mérkőzés
3x3-as kosárlabda világbajnokság, Egyesült Államok - Magyarország női csoportkör mérkőzés
3x3-as kosárlabda világbajnokság, Mongólia - Magyarország női csoportkör mérkőzés
Országúti kerékpár: Orlen Nations GP
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Haladás VSE 2-2 – hatméteresekkel: 8-9
Futsal NBI, MVFC Berettyóújfalu - Haladás VSE döntő 2. mérkőzés
Simple Liga, Ferencvárosi TC - ETO FC Győr bajnoki döntő 1. mérkőzés
Atlétika – Gyémánt Liga, Rabat, 2023. május 28.
FIFA U20-as labdarúgó-világbajnokság, Dél-Korea – Gambia mérkőzés
Superliga: Universitatea Craiova - Sepsi OSK
FIFA U20-as labdarúgó-világbajnokság, Tunézia - Uruguay csoportkör mérkőzés
FIFA U20-as labdarúgó-világbajnokság, Irak - Anglia csoportkör mérkőzés
Több mint 34 - bajnokavató
Tippmix férfi kosárlabda NB I.: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely — Arconic-Alba Fehérvár (döntő, 5. mérkőzés)
Női röplabda Arany Liga, Ukrajna - Magyarország mérkőzés