Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dunaújvárosból érkezik az Erste Liga-újonc vezetőedzője

Dunaújvárosból érkezik az Erste Liga-újonc vezetőedzője

MTI
A cseh-német kettős állampolgárságú David Musial irányítja a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) újonc jégkorongcsapatának szakmai munkáját a következő szezontól.

A szerdai sajtótájékoztatón Fodor András szakosztályvezető felidézte: David Musial edzői pályája 2010-ben 35 évesen kezdődött játékos-edzőként Németországban. Később dolgozott a cseh harmadosztályban és az Opava U16-os csapatának szakmai vezetőjeként is.

A 42 esztendős szakembernek nem ismeretlen a magyar jég: az előző szezonban a Dunaújvárosi Acélbikák szakmai munkáját segítette, a magyar élcsapat volt az első komoly együttes, ahol edzőként szerepet vállalt – mondta a szakosztályvezető hozzátéve, hogy Musial korábban Németországban pszichológiát tanult, és folyamatban van a cseh jégkorongedzői A-licencének a megszerzése.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja reményét fejezte ki, hogy a jégkorongosok is felzárkóznak majd a debreceni röplabdások, a férfi kézilabdások és a futsalosok sikereihez, ugyanakkor abban érdekeltek, hogy a hokicsapat „organikusan, lépésről lépésre fejlődjön, sportsikerekre is vágyva”. 

A szakosztály az idei első évben mintegy 200 millió forintból gazdálkodik – jelezte a kancellár még áprilisban, amikor Fodor Andrással bejelentették, hogy újra lesz felnőtt jégkorongcsapata Debrecennek, amely a DEAC színeiben indul szeptembertől az Erste Ligában.

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője és David Musial a sajtótájékoztatón látta el kézjegyével a szakvezető szerződését, amely 2019. június végéig szól.

A jégkorongot „egyszerűen, de teljes odaadással kell játszani, annyi szenvedéllyel, amennyit még elviselnek a bírók” – összegezte sportfilozófiáját David Musial.

Fodor András hozzátette: a játékosok mintegy háromnegyedével már szóbel, vagy írásos szerződésük van, de csak azután nevezik meg őket, hogy jövő szerdán bemutatják a DEAC-projektet a jégkorongszövetségnek.

Annyit elárult, hogy a játékosok között öt olyan fiatal is lesz, akik a Debreceni Hoki Klub színeiben juniorként már bizonyítottak.

Borítókép: David Musial az újonc Debrecen vezetőedzője (Fotó: hajdupress.hu)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Könnyekig hatották a szurkolók a rákból felépülő Fradi-játékost
Hardi Richárd ha tehetné, minden bizonnyal örökre kiiktatná életéből az elmúlt szűk egy évet. A Fradi hokisa egyszer már felépült a nyirokcsomórákból, tavaly nyáron azonban újradiagnosztizálták nála a halálos kórt. Ricsi elképesztő akaraterőről tanúbizonyságot téve másodszor is felvette a harcot a betegséggel.
Jégkorong