Musorujsag
Élő Eredmények

Kikapott a Fradi, így nem jutott tovább a Kontinentális Kupában

Kikapott a Fradi, így nem jutott tovább a Kontinentális Kupában

MTI
A Ferencváros jégkorongcsapata nem jutott négyes döntőbe a Kontinentális Kupában, miután a harmadik kör vasárnapi játéknapján 5-1-re kikapott a francia Amiens Gothiques együttesétől.

A zöld-fehér csapat – amely a szezonban 19 év után tért vissza az európai kupaporondra – pénteken 3-1-re kikapott a házigazda dán SönderjyskE együttesétől, szombaton pedig 3-2-re nyert a brit Nottingham Panthers ellen.

Vasárnap azzal a tudattal léptek pályára a ferencvárosiak, hogy győzelemmel nagy lépést tesznek a továbblépés felé, amelyre – a másik találkozó számukra kedvező eredménye esetén – még pontszerzéssel is lett volna esélyük.

A gól nélküli első harmad után azonban a nagy nyomást kifejtő, eddig pont nélküli francia csapat a második húsz percben kétszer is betalált, majd a záró felvonásban biztossá tette sikerét, a magyar együttesnek Farkas Simon góljával csak szépítenie sikerült.

A második számú európai kupasorozat harmadik körében az első kettő között kellett végezni az E, illetve az F csoportban a továbbjutáshoz. A négyes döntőt január 10-12. között rendezik, a házigazda valamelyik résztvevő lesz.

Kontinentális Kupa, 3. kör, E csoport, Vojens:
3. forduló:
Amiens Gothiques (francia) – FTC-Telekom 5-1 (0-0, 2-0, 3-1)
a Ferencváros gólszerzője: Farkas (57.)

További eredmény:
Nottingham Panthers (brit)-SönderjyskE Vojens (dán) 4-2 (1-0, 3-1, 0-1)
A csoport végeredménye: 1. Nottingham Panthers 6 pont, 2. SönderjyskE Vojens 6, 3. Amiens Gothiques 3, 4. FTC-Telekom 3

Pontazonosságnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.

pénteken játszották:
1. forduló:
SönderjyskE Vojens – FTC-Telekom 3-1
Nottingham Panthers-Amiens Gothiques 4-2
szombaton játszották:
FTC-Telekom – Nottingham Panthers 3-2
SönderjyskE Vojens-Amiens Gothiques 3-1

További tartalmak