A Csíkszereda és a Fradi is kétmeccses előnyben az Erste Liga-elődöntőben

A Csíkszereda a Gyergyó együttesét, a Ferencváros az Újpest gárdáját győzte le másodjára a jégkorong Erste Liga elődöntőjében.

(Fotó: fradi.hu)


A magyar bajnoki döntőnek is minősülő FTC-UTE párharc első találkozóján a középszakaszgyőztes zöld-fehérek nyertek 6-3-ra, ugyancsak Pesterzsébeten.

A második összecsapáson a lila-fehérek kezdtek jobban, első helyzetüket értékesítve korán jutottak előnyhöz: Odnoga Mátyás vette be Nagy Kristóf kapuját, aki a sérülés miatt hiányzó Arany Gergelyt helyettesítette ezúttal is. Az első harmadot meddő hazai fölény jellemezte - 19, illetve 11 kísérlet -, ám nem tudott élni hatpercnyi emberelőnyével a Ferencváros.

A második húsz percben szintén az ezúttal kétszer is emberhátrányba kerülő Ferencváros dominanciáját - 15 és 11 lövés - láthatta a 650 néző, gólt azonban nem. Noha a szünetet jelző dudaszónál megzörrent a hazaiak hálója, hosszas videózás után úgy ítéltek a játékvezetők, hogy az Újpest találata röviddel bár, de játékidőn kívül esett.

A derbi záró felvonásának így egygólos különbséggel vágtak neki a felek. Az agilisan támadó Ferencváros a harmad közepén Brett Switzer találatával egyenlített, majd az utolsó hat percre fordulva Tóth Adrián is bevette az újpesti Duschek Dávid kapuját. Az utolsó fél percben az Újpest emberhátrányban, kapusát lehozva támadott, ezt kihasználva a csapatkapitány Nagy Gergő állította be a végeredményt.

Sikerével a Ferencváros 2-0-ra vezet a magyar bajnoki címért is zajló párharcban, amely csütörtökön Újpesten folytatódik.


A koronavírus-járvány terjedése miatt az illetékes romániai hatóságok március 31-ig nem engedélyezik, hogy a szurkolók a helyszínen tekintsék meg a találkozókat, így a két erdélyi együttes vasárnapi első találkozóját zárt kapuk mögött rendezték. Hétfőn azonban 900 néző belépését engedélyezték a Vákár Lajos Műjégpályán.

A párharc csütörtökön folytatódik Gyergyószentmiklóson.

A Fradi–Újpest utáni értékelések:


Erste Liga, elődöntő, 2. mérkőzés:
FTC-Telekom - UTE 3-1 (0-1, 0-0, 3-0)

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Ferencváros javára.

Sport Club Csíkszereda (romániai)-Gyergyói HK (romániai) 3-1 (3-1, 0-0, 0-0)

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Csíkszereda javára.