Musorujsag
Élő Eredmények

Profi jégkorongozóból maszkügynök lett a Fradi egykori csatára

M4 Sport | Szerző: Farkas Márton
Az FTC és a Hokiklub Budapest korábbi jégkorongozója, a finn Joona Manninen egy kínai cég képviseletében világszerte árul különböző védőfelszereléseket a koronavírus-járvány megfékezésére.

A 28 éves Manninen a 2016/2017-es szezont a Ferencváros jégkorongcsapatában játszotta, melynek legeredményesebb játékosa volt, majd visszavonult, de egyetemi tanulmányai révén idén visszatért Magyarországra, majd a Hokiklub Budapest csapatában 17 mérkőzésen ismét jégre lépett az Erste Ligában.

A bajnokság végeztével és a járvány kirobbanásával azonban új munka után nézett, jelenleg egy kínai cég finn képviseletének munkatársa.

„Kínában gyártott, különféle eszközökkel próbálunk segíteni az embereknek. Több típusú maszkot, ventilátorokat, koronavírusteszteket és egyéb dolgokat árulunk, amire éppen szükség van. Most mindenhol nagy kereslet van irántuk, szóval minden hozzánk hasonló cégnek bőven van lehetősége.”

A Fintrade Medipro egy 1985-ben alapított cég, melynek képviseletében immáron Manninen is azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb felszerelés jusson a világ számos pontjára. Bár most óriási a kereslet a termékeik iránt, az eladó helyzete közel sem egyszerű.

„A szabályok sokat változtak, ami indokolt is, mert sajnos sok álszereplő van a piacon, akik csak nyerészkedni akarnak. Mi abszolút jogszerűen dolgozunk, a kínai egészségügyi minisztérium a fő partnerünk. 1985 óta működik a cég, mely jó hírnévnek örvend.”

Az exjégkorongozó szinte teljes pályafutását hazájában töltötte. Az amerikai junior jégkorongligában (USHL) eltöltött éve mellett csak Magyarországon fordult meg légiósként. A Ferencváros színeiben 47 meccsen 56 pontot jegyzett a 2016/2017-es bajnokságban, a rájátszásban csapatával 7 meccses szériában búcsúzott a későbbi bajnok, DVTK Jegesmedvék ellen.

„A finneknél csapaton belül és a csapatok között is általában véve nagyobb a versenyhelyzet, hiszen rengeteg minőségi játszik ott. Magyarországon azt tapasztaltam, hogy mindenhol van 1-2 jó magyar sor, plusz egy légiós. A csapatok 2-3 sorra építenek. Nem játszottunk olyan határozott rendszerben, inkább a természetes játékot hagyták nekünk. Sok mindenben kiteljesedhettem, rengeteg jégidőt kaptam.”

Manninen az idei visszatérés után ismét felhagyott a játékkal, nem tervezi a folytatást. Jelenleg a vírus elleni harc a legfontosabb meccse.

„Nem tudom, minek nevezzem, szenvedély, vagy inkább ambíció hiányzik ehhez. A profi hoki mindennap tökéletes formát követel tőled, sok stresszel jár és mentálisan is kemény. Nem mondom biztosra, hogy nem játszom többet, ha kapok egy jó ajánlatot elgondolkozom rajta. Jelenleg minden bizonytalan, nem tudjuk, mikor leszünk túl a víruson. Most csak a járvány megfékezésén dolgozom, és igyekszem megírni a diplomamunkámat.”

További tartalmak