Egy évvel elhalasztották a férfi hokiválogatott olimpiai selejtőtornáját

A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta a férfiak augusztusra tervezett utolsó olimpiai selejtezőkörét, így a magyar válogatott rigai tornáját is.

A nemzeti csapat a lett fővárosban a házigazdák mellett az olaszokkal és a franciákkal mérkőzik, ám az eredetileg idén augusztus 27-30. közé tervezett időpont helyett 2021. augusztus 26-29-én - jelentette be szerdán honlapján az IIHF.

A 2022-es pekingi ötkarikás játékok záró kvalifikációs körében három, egyenként négy válogatottat felvonultató tornát rendeznek, amelyek győztesei léphetnek jégre Kínában. Pozsonyban Szlovákia, Fehéroroszország, Ausztria és Lengyelország, míg Norvégiában egy később kijelölendő helyszínen a hazaiak mellett Dánia, a Koreai Köztársaság és Szlovénia száll harcba a kvótáért.

A halasztásnál lényeges szempont volt, hogy a kvalifikációs kört az észak-amerikai profiliga szünetében rendezzék, miután az érintett 12 együttesből 9-ben szerepelhetne NHL-játékos.