Musorujsag
Élő Eredmények

Augusztus elsején folytatódhat az NHL

Augusztus elsején folytatódhat az NHL

MTI
Augusztus elsején, Edmontonban és Torontóban folytatódik az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL), miután a játékosszakszervezet (NHLPA) igazgatótanácsa után a liga vezetősége és a játékosok többsége is elfogadta a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezon folytatásának feltételeit.

Az idényt március 12-én függesztették fel a vírus terjedése miatt. Később az a döntés született, hogy az alapszakaszt már nem fejezik be, ám a rájátszás nem a megszokott 16 csapatos lesz, hanem 24 együttessel kezdődik, zárt kapuk mögött, két helyszínen.

A pénteki bejelentés szerint az első játéknapon Edmonton Oilers-Chicago Blackhawks és Calgary Flames-Winnipeg Jets mérkőzést rendeznek Edmontonban, Torontóban pedig három találkozó lesz (Carolina Hurricanes-New York Rangers, New York Islanders-Florida Panthers és Pittsburgh Penguins-Montreal Canadiens).

A tervek szerint a 24 állva maradt csapat hétfőn vonul edzőtáborba, majd július 26-án utazik abba a kanadai városba, ahol a rájátszásban szerepel: a keletiek Torontóba, a nyugatiak pedig Edmontonba. Az a játékos, aki tartva a fertőzéstől nem akar játszani a rájátszásban, ezt minden következmény nélkül megteheti, de ha aláírja a folytatásra vonatkozó szerződést, akkor már nem léphet vissza – eddig csak Travis Hamonic, a Calgary védője jelezte, hogy családi okokból nem vállalja a szereplést.

Egy-egy klub delegációja nem lehet nagyobb 52 tagúnál. Két nappal az edzőtábor kezdete előtt minden érintettet tesztelnek a vírusra, majd ezt naponta megismétlik.

A 16 egyesületet érintő playoff előtt egy selejtező kört rendeznek, abban a két konferencia négy-négy legjobb csapata még nem lesz érdekelt. Ennek a fordulónak a párharcai még csak az egyik fél harmadik sikeréig tartanak, utána viszont visszatérnek a szokásos négy győzelemig tartó csatákra.

A Keleti főcsoportban a Boston Bruins, a Tampa Bay Lightning, a Washington Capitals és a Philadelphia Flyers lesz kiemelt, míg a Nyugati főcsoportból a címvédő St. Louis Blues mellett a Colorado Avalanche-nek, a Vegas Golden Knightsnak és a Dallas Starsnak nem kell jégre lépnie az első fordulóban.

Az edmontoni Stanley Kupa-döntő szeptember 22-én rajtol majd és legkésőbb október 4-én ér véget. Az új szezon sajtóhírek szerint december elsején kezdődhet.

Pénteken azt is bejelentették, hogy a kollektív szerződést négy évvel meghosszabbították. Az NHL közölte: nem gördít akadályt a játékosok 2022-es és 2026-os olimpiai szereplése elé – bár erről a nemzetközi szövetségnek és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) még egyeztetnie kell.

Az NHL-esek 1998-óta jégre léphettek a téli olimpián, ám legutóbb, 2018-ban Phjongcshangban nem kaptak erre engedélyt. A két évvel ezelőtti játékok előtt a ligának és a NOB-nak többek között az utazási költségekben, a marketingjogokban és a biztosítási feltételekben sem sikerült megállapodnia.

A 2022-es játékoknak Peking, a 2026-osnak Milánó és Cortina d’Ampezzo ad otthont.

A rájátszás első körének párosítása:

Keleti főcsoport:
Pittsburgh Penguins-Montreal Canadiens
Carolina Hurricanes-New York Rangers
New York Islanders-Florida Panthers
Toronto Maple Leafs-Columbus Blue Jackets

Nyugati főcsoport:
Edmonton Oilers-Chicago Blackhawks
Nashville Predators-Arizona Coyotes
Vancouver Canucks-Minnesota Wild
Calgary Flames-Winnipeg Jets

További tartalmak