Musorujsag
Élő Eredmények

Minden idők negyedik leghosszabb mérkőzésén győzött a Tampa Bay Lightning

MTI
Minden idők negyedik leghosszabb mérkőzésén, az ötödik hosszabbításban szerzett góllal nyert a Tampa Bay Lightning a Columbus Blue Jackets ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásának első játéknapján.

Az alapjátékidőben a Blue Jackets kétszer is vezetett, de a rivális egyenlíteni tudott. Három harmadot követően 2-2 volt az állás, majd jött a hirtelen halál, amely csak az ötödik felvonásban, összesítésben a 151. percben dőlt el: Brayden Point a billegő korongot Joonas Korpisalo válla fölött ütötte a kapuba, a finn hálóőr takarásban volt. A torontói találkozó helyi idő szerint délután 3.09-kor kezdődött és 9.22-kor végződött. Mivel a koronavírus-járvány miatt egy-egy keleti és nyugati helyszínen zajlanak az összecsapások, ezért a Boston Bruins és a Carolina Hurricanes első ütközetét másnapra halasztották.

A hosszúra nyúlt mérkőzésen több NHL-rekord is megdőlt. A két csapat 151 lövést regisztrált, ebből 88-at a Tampa. A ligában 1955 óta számolják a kísérleteket, ilyen sok összesítésben, és egy csapattól sem fordult még elő. Korpisalo 85 védése is csúcs – az eddigi rekord 73 volt (Kelly Hrudey, New York Islanders, 1987. április 18.), míg kollegája, az orosz Andrej Vaszilevszkij 61 hárítása klubrekord. A Columbus hátvédje, Seth Jones 65:06 percet töltött a jégen, és ez is páratlan a maga nemében.

A leghosszabb NHL-mérkőzést 1936. március 26-án játszották, a Detroit Red Wings a hatodik hosszabbításban, a 177. percben ütött góllal nyert a Montreal Maroonsszal szemben.

A nyugati főcsoportban két találkozót tudtak megrendezni Edmontonban. Előbb a Calgary Flames nyert 3-2-re a Dallas Stars ellen, Dillon Dube kétszer is eredményes volt. Ugyanakkor a Stars klubcsúcsot állított fel azzal, hogy kilenc másodperc alatt lőtt két gólt a meccs derekán. A 2000-es Stanley Kupa-döntő első felvonásán a Dallas 12 másodperc alatt kétszer talált be a New Jersey Devils ellen. Cam Talbot, a Flames kapusa 122:42 perc után kapott gólt.

A másik találkozó sima volt, a nyugati első kiemelt Vegas Golden Knights 4-1-re verte a Chicago Blackhawks gárdáját. Reilly Smith két góllal és egy gólpasszal vette ki részét a sikerből.

A csapatok a megszokott módon négy győzelemig tartó párharcokat vívnak egymással.

negyeddöntő, 1. mérkőzések:
Keleti főcsoport:
Tampa Bay Lightning-Columbus Blue Jackets 3-2, ötszöri hosszabbítás után  

Nyugati főcsoport negyeddöntői:
Dallas Stars-Calgary Flames 2-3
Vegas Golden Knights-Chicago Blackhawks 4-1

További tartalmak

Kapcsolódó hírek