×

Vay Ádámék „a lelküket is kidolgozzák” Besztercebányán

Vay Ádám szerint a bajnoki elsőség a cél a Besztercebánya jégkorongcsapatánál.

Divízió I-es jégkorong-vb - Magyarország - Nagy-Britannia
A 26 éves kapus a svéd másodosztályú Västerviks IK együttesétől érkezett, ahol egy szezont töltött. Mint az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta, térdsérülését követően immár jól van, noha nemrég egy felkészülési találkozón megerőltette kissé, így kedden MRI-vizsgálat vár rá. Ezzel együtt százszázalékos formában lesz a Tipsport Liga rajtjára, amely tudomása szerint október 1-jén lesz.

Kifejtette: első benyomásai pozitívak a klubnál, ahol családias a hangulat.

„A játékosok a lelküket is kidolgozzák, jó egy ilyen csapatban lenni, ahol az edzőnek nem kell kérnie, hogy küzdjenek keményen” – fogalmazott. Hozzáfűzte, idén is trófeát akarnak nyerni, ez meglátszik az edzésmunkán.

A legutóbbi három kiírásban bajnok HC Banská Bystrica jelentős előnnyel állt az élen az elmúlt idényben a középszakasz felsőházában, amikor a koronavírus-járvány miatt véget értek a Tipsport Liga küzdelmei is.

Vay kitért rá, „erős a kapusbrigád” az együttesnél, posztriválisai is „keményen dolgoznak és ügyesek”. Szerinte az elvégzett edzésmunkán túl a mentális dolgokon múlik majd, ki fog védeni.

A besztercebányaiak ezen a héten két felkészülési találkozóval hangolnak a bajnoki rajtra.

A szlovák élvonalban ebben az idényben egy magyar csapat, a DVTK Jegesmedvék fog szerepelni.