Musorujsag
Élő Eredmények

A Brassó nyolcat rámolt a Dunaújvárosnak; a Titánok szétlövés után nyert

A Brassó nyolcat rámolt a Dunaújvárosnak; a Titánok szétlövés után nyert

MTI
A Brassó 8-3-ra legyőzte a vendég Dunaújvárost a jégkorong Erste Liga hétfői játéknapján.

Az Acélbikák a 29. percben még csak minimális hátrányban voltak, de 4-3-as szépítésük után 14 másodperccel újabb gólt kaptak, és onnan már nem voltak egyenrangú ellenfelek.

A nap másik összecsapásán a Titánok együttese szétlövés után nyert a Gyergyói HK otthonában.

Az erdélyi találkozókon magyar játékvezetők működnek közre, mert a romániai bírók nem tudtak megállapodni a román szövetséggel a feltételekben. Ezzel kapcsolatban Gebei Péter, a magyar szövetség játékvezetői mentora az MTI érdeklődésére elmondta, mielőtt a magyarok elvállalták volna az Erste Liga romániai összecsapásainak levezetését, egyeztettek a román szövetséggel és a romániai bírókkal, így szó sincs arról, hogy a magyar bírók „egyfajta sztrájktörők” lennének.

Ahogy megjegyezte, abban mindenki egyetértett, hogy az Erste Ligának folytatódnia kell, a koronavírus-járvány miatt eleve nehezen sikerült megszervezni a romániai összecsapásokat, és a romániai kollegák vagy a szövetség részéről semmiféle neheztelést nem éreztek, sokkal inkább együttműködést.

Eredmények (a liga honlapja alapján):
Corona Brasov Wolves (romániai)-Dunaújvárosi Acélbikák 8-3 (2-2, 4-1, 2-0)
Gyergyói HK (romániai) – Titánok 3-4 (0-0, 2-1, 1-2, 0-0, 0-1), szétlövés után

A tabella:
1. MAC HKB Újbuda 12 6 3 2 1 55-35 26 pont
2. FTC-Telekom 12 3 5 3 1 48-44 22
3. DEAC 11 5 1 2 3 42-36 19
4. Corona Brasov Wolves 7 4 2 1 – 29-15 17
5. UTE 11 3 1 2 5 38-45 13
6. Gyergyói Hoki Klub 10 2 1 4 3 24-32 12
7. Sport Club Csíkszereda 5 3 – 1 1 28-22 10
8. Dunaújvárosi Acélbikák 11 – 3 1 7 35-55 7
9. Opten Vasas HC 5 2 – – 3 14-18 6
10. Titánok 8 – 2 2 4 22-33 6

További tartalmak