Musorujsag
Élő Eredmények

Hárommal nyert a Ferencváros Dunaújvárosban

mti
Az FTC-Telekom 4-1-re győzött a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában a jégkorong Erste Liga csütörtöki mérkőzésén.

A hazaiaknál ezúttal a második számú kapus, Pinczés Bendegúz kezdett, azonban már a 26. másodpercben az első lövés utat talált a kapujába: Nagy Gergő a palánk mellől, jobbról volt eredményes.

Ahogy rendezte sorait a Dunaújváros, az első emberelőnyéből egyenlített a 7. percben, David Mazurek közeli kísérletét Arany Gergely elsőre mg védte bottal, ám a kipattanóra már nem ért oda. Öt perc múlva Sági Martin egy szép csellel tisztára játszotta magát, majd fonákkal nem hibázott, a pakk Pinczés honalja alatt került a hálóba.

A szünet után bátrabban játszottak az Acélbikák, azonban a harmad második felében kétszer gólt kaptak. Előbb Hajós Roland ütötte be Keaton Ellerby pazar passzát, majd Németh Attila – miután volt egy kapuvason csattanó lövése is – a 39. percben középről a léc alá emelt.

A záró játékrészben magabiztosan őrizte előnyét a fővárosi együttes, jól védekezett, és ha kellett, Arany védett. A hajrában kettős emberelőnyben játszott az FTC, gólt nem szerzett, ugyanakkor Pinczés lepkés kesztyűvel a meccs legnagyobb védését produkálta, így maradt az 1-4.

Erste Liga, alapszakasz:
Dunaújvárosi Acélbikák – FTC-Telekom 1-4 (1-2, 0-2, 0-0)

A tabella:
1. MAC HKB Újbuda 11 6 3 2 – 54-33 26 pont
2. FTC-Telekom 13 4 5 3 1 52-45 25
3. Corona Brasov Wolves 8 5 2 1 – 34-16 20
4. DEAC 11 5 1 2 3 42-36 19
5. UTE 11 3 1 2 5 44-50 13
6. Gyergyói Hoki Klub 10 2 1 4 3 24-32 12
7. Sport Club Csíkszereda 5 3 – 1 1 28-22 10
8. Dunaújvárosi Acélbikák 12 – 3 1 8 36-59 7
9. Opten Vasas HC 6 2 – – 4 20-26 6
10. Titánok 9 – 2 2 5 23-38 6

További tartalmak