Musorujsag
Élő Eredmények

Hirtelen halálban győzött a Fehérvár AV19

Hirtelen halálban győzött a Fehérvár AV19

MTI
A Hydro Fehérvár AV19 hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a vendég HC Innsbruckot az osztrák jégkorongliga vasárnapi fordulójában. A vendégek 11 másodperccel az alapidő letelte előtt mentették ráadásra az összecsapást.

A szezonban az ezt megelőző három egymás elleni összecsapáson mindig vendéggyőzelem született, november 21-én 4-3-ra, január 8-án 6-3-ra nyert a Fehérvár, míg december 4-én az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban büntetőkkel diadalmaskodott az Innsbruck.

Gyorsan emberelőnybe kerültek a hazaiak, ám nem sikerült élni a lehetőséggel. Magabiztosan védekeztek az innsbruckiak, a fehérváriak alig tudtak kapura lőni. Kisebb összetűzést követően 4-4 ellen folytatódott a játék, majd amikor kiegészültek a felek, megszerezte a vezetést a Volán: Colton Hargrove nagy erővel lőtt a hálóba.

A második harmad elején Mihály Ákos másodszor ült ki a büntetőpadra, ebből betaláltak a vendégek. Úgy tűnt, Kevin Tansey kísérlete megpattant a kapus Kornakker Dániel előtt. Változatlanul többet próbálkozott az Innsbruck, azonban nem tudott újabb gólt szerezni, még akkor sem, amikor Stipsicz Bence volt kiállítva.

Nagyon figyelt a védekezésre mindkét gárda a zárófelvonásban, ám a harmad derekán Tim Campbell távoli lövése átsuhant a kapu előtti tömörülésen, a vendégek kapusa, Rene Swette nem védhetett. Ismét létszámfölénybe kerültek az osztrákok, ám hősiesen védekeztek a fehérváriak. Csakhogy 11 másodperccel a vége előtt Daniel Ciampini egyenlített, közelről tette a kapuba a szabad korongot, így pontot mentett csapatának.

A maximum ötperces hirtelen halál utolsó percében aztán Hári János villant, szólóból volt eredményes, és ezzel a bónuszpont a Fehérváré lett, amely őrzi előkelő második helyét a tabellán úgy, hogy az legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet veszített el.

Osztrák liga (ICE), alapszakasz:
Hydro Fehérvár AV19-HC Innsbruck (osztrák) 3-2 (1-0, 0-1, 1-1, 1-0), hosszabbítás után
a magyar csapat gólszerzői: Hargrove (13.), Campbell (49.), Hári (65.)

További tartalmak