Musorujsag
Élő Eredmények

Minden pályaelőny vezetést ért az Erste Liga negyeddöntőiben

mti
A jégkorong Erste Liga negyeddöntői kivétel nélkül hazai győzelemmel kezdődtek, de több is roppant szorosan alakult.

Az alapszakaszgyőztes Brassó két harmad után még 3-1-es hátrányban volt, és csupán az 58. percben ütött győztes góllal verte a rájátszásba utolsóként bekerült vendég Vasast

Az erdélyi ütközet a Csíkszereda és a Gyergyó között a várt nagy csatát hozta, A hazaiak két és fél perccel az alapidő vége előtt 2-1-re vezettek, de a vendégek másfél perc múlva egyenlítettek, és hosszabbításra mentették az összecsapást. A hirtelen halálban, 4:20 percnél John Anthony Combs beütötte a győztes találatot.

Az FTC-nek csak az első harmadban kellett izgulnia Tüskecsarnokbeli társbérlője, a MAC HKB Újbuda ellen, a második harmadban szerzett három gól alapozta meg a sikert.

Az alapszakaszban negyedik Debrecen nem választott ellenfelet, mint az első három helyezett, hanem maradt számára az UTE, amely az utolsó harmadban közel állt hozzá, hogy ledolgozza addig összeszedett háromgólos hátrányát, de a hajrában emberelőnyben kapusát lehozva, 6 a 4 ellen támadva az utolsó percben kifogott a próbálkozáson Hetényi.

Erste Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzések:
Corona Brasov Wolves (romániai) – Opten-Vasas 5-3 (1-2, 0-1, 4-0)
Sport Club Csíkszereda (romániai) – Gyergyói Hoki Klub (romániai) 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 1-0), hosszabbítás után

FTC-Telekom – MAC HKB Újbuda 4-1 (0-1, 3-0, 1-0)
DEAC-UTE 3-2 (2-0, 1-0, 0-2)

Minden párharc szerdán folytatódik ugyanilyen pályaválasztás mellett.

További tartalmak