Musorujsag
Élő Eredmények

Újra az FTC-nél az előny az Erste Liga negyeddöntőjében

mti
A társbajnok FTC jó második harmadbeli teljesítményével legyőzte a MAC HKB Újbudát a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében, a szombati harmadik mérkőzésen, és így 2-1-re vezet összesítésben.

Az előző, Tüskecsarnokban rendezett találkozón a MAC a 92. percben ütött találattal – az eddigi leghosszabb magyarországi összecsapáson – 1-1-re szépített, most pedig a második harmad hajrájáig jól tartotta magát, ekkor azonban három gólt is kapott. Az FTC végül könnyedén diadalmaskodott.

A társbajnok Csíkszereda 7-1-re nyert Gyergyószentmiklóson, így visszavette a pályaelőnyt, míg a Brassó a Vasas otthonában is diadalmaskodott 3-0-ra, és már 3-0-ra vezet összesítésben.

Az alapszakasz-harmadik Szereda és a Gyergyói HK első két ütközete csak hosszabbításban dőlt el, most viszont elmaradt a nagy csata, a 30. percben már 4-0-ra vezettek a vendégek, és a vége 7-1 lett.

A Vasas – akárcsak az első két idegenbeli összecsapáson – hazai jégen is megnehezítette az alapszakasz-győztes Brassó dolgát. Ezúttal a második harmadban egy balszerencsés gólt kapott, majd takarásból és üres kapura még egyet-egyet, és ezzel a kiesés szélére sodródott.

A DEAC 3-1-re győzött Újpesten, amivel már 3-0-ra vezet összesítésben, azaz egyetlen sikerre került a továbbjutáshoz.

A Debrecen az első két hazai összecsapását egy-egy gól különbséggel nyerte meg, most pedig arra készült, hogy történelme során először diadalmaskodjon a Megyeri úti jégcsarnokban. Végül ez remek védekezéssel és Hetényi Zoltán védéseivel sikerült, amellyel már csak egy győzelem választja el az elődöntőtől.

A párharcok ugyanilyen pályaválasztással vasárnap folytatódnak.

Erste Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzések:
UTE-DEAC 1-3 (0-1, 0-1, 1-1)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0, a DEAC javára.

MAC HKB Újbuda – FTC-Telekom 2-6 (1-1, 1-4, 0-1)
A párharc állása: 2-1, az FTC javára.

Gyergyói Hoki Klub (romániai) – Sport Club Csíkszereda (romániai) 1-7 (0-1, 0-4, 1-2)
A párharc állása: 2-1, a Csíkszereda javára.

Opten-Vasas HC – Corona Brasov Wolves (romániai) 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)
A párharc állása: 3-0, a Brassó javára.

További tartalmak