Musorujsag
Élő Eredmények

A jégkorongozó Salló Alpár nagyon súlyos sérülést szenvedett, de már túl van az életveszélyen

A jégkorongozó Salló Alpár nagyon súlyos sérülést szenvedett, de már túl van az életveszélyen

m4sport.hu, MTI
Életveszélyes állapotban került kórházba Salló Alpár, az SC Csíkszereda jégkorongozója, aki az Erste Liga döntőjének első mérkőzésén, pénteken a vendég ferencvárosi Nagy Gergővel történt ütközésben sérült meg. A legfrissebb hírek szerint a játékos állapota stabilizálódott, és túl van az életveszélyen.

 

Az első harmad derekán Salló fejvédője az ütközés után leesett, és e nélkül, tarkóval csapódott a jégbe. Hordágyon vitték le, majd gyorsan kórházba szállították. A Ferencváros csapatkapitányát nem állították ki az eset miatt.

Hodos László, a csíkszeredai klub elnöke az MTI-nek elmondta: sikerült beszélnie Salló szüleivel.

„Az orvosok arról tájékoztatták a hozzátartozókat, hogy a játékos agya bevérzett, és ha nem sikerül elállítani a vérzést, akkor műtétre lesz szükség. Az is kérdés, hogy a játékos az operációt követően teljesen felépül-e” – fogalmazott Hodos.

Sipos Levente, a magyar szövetség (MJSZ) főtitkára arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a „hokis társadalom egy emberként szorít Salló felépüléséért”.

A találkozót 5-1-re a Ferencváros nyerte, a tervek szerint a párharc szombaton magyar idő szerint 13.30-kor, ugyancsak Erdélyben folytatódik.

FRISSÍTÉS:

A Ferencváros hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a helyszíni hírek alapján a jégkorongozó állapota stabil, nincs életveszélyben, felébresztették a mesterséges altatásból, azonban a baleset következtében a fejében keletkezett egy vérömleny, amely ha nem szívódik fel természetes úton, műtéti beavatkozásra lesz szükség.

„Rendkívül sajnálatos esetről van szó, egyik csapatnak sem volt könnyű átélnie a jégen ezeket a szörnyű pillanatokat. Természetesen semmilyen szándékosságról nem volt szó, aki követi a jégkorongot, pontosan tudja, hogy akár több tucat hasonló ütközés, párharc történik egy mérkőzésen. A videón is látszik, történt egy szabályos ütközés, ami után az ellenfél játékosa rendkívül szerencsétlen módon ütközött a palánknak, majd esett a jégre. Gergő is azonnal látta, hogy baj van, kiszólt a padokhoz, hogy segítségre van szükség, és folyamatosan kérdezősködött, hogy mi a helyzet Alpárral. Nagyon megviselte az eset, sportemberek vagyunk, átérezzük, milyen rettenetes egy ilyen eset. Gergő és a Ferencváros teljes csapata nevében mondhatom, egy emberként szorítunk Salló Alpárnak” – nyilatkozta az FTC-Telekom vezetőedzője, Fodor Szabolcs az eset kapcsán.

További tartalmak