Musorujsag
Élő Eredmények
×

Győzött a magyar bajnok és a listavezető a jégkorong Erste Ligában

Győzött a magyar bajnok és a listavezető a jégkorong Erste Ligában

MTI
A budapesti csapatok közül a magyar bajnoki címvédő FTC, valamint a listavezető BJA győzött, míg az UTE előnyről vereséget szenvedett Miskolcon a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

 

A DVTK Jegesmedvék remekül kezdtek az Újpest ellen, és az első harmad derekán ütött két góllal elléptek.

A vendégek rendezték soraikat, a 28. és 33. perc között háromszor betaláltak, aztán rossz csere miatt emberhátrányba kerültek, de nem változott az állás. A harmadik felvonásban rákapcsoltak a hazaiak, előbb kettős emberelőnybe kerültek, és Páterka Bence egyenlített a 49. percben, majd gyorsan jött a fordítás is, amikor kiegészült az UTE.

Ezt követően hat (!) másodperc múlva ismét Rajna Miklós kapujába került a korong, a vendégek időt kértek, de végül nem tudtak pontot szerezni, így maradtak az utolsó előtti helyen, míg riválisuk feljött a harmadikra.

A listavezető Budapest Jégkorong Akadémia otthonában az első játékrészben jól tartotta magát a Dunaújváros, ám a fordulás utáni tíz percben három hazai találat esett. A biztos előny elkényelmesítette a BJA-t, amely egy perc alatt két gólt kapott. Darren McCormick találata nyugtatólag hatott, majd a góllövőlistát vezető Eetu Elo végleg eldöntötte az összecsapást. Nagy Krisztián 42 másodperccel a vége előtt állította be a végeredményt.

Az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban kisebb meglepetésre a sereghajtó FEHA jutott előnyhöz, ám kevesebb mint tíz perc alatt 3-1 lett az FTC-nek, a zöld-fehérek később is irányították a játékot. Nagy Gergő 1 góllal és 2 gólpasszal zárt.

A címvédő SC Csíkszereda 4-2-re kikapott a vendég Gyergyói HK-tól.

A válogatott szünet utáni első játéknapon a GYHK az utolsó játékhét legjobbjának választott Vincze Péter révén a 66. másodpercben vezetést szerzett, a 4. percben pedig már 2-0 volt az állás. Sofron István szépített, és még az első harmadban az indulatok is elszabadultak, 31 perc kiállítást osztottak ki ebben a szakaszban.

A Szereda a fordulás után egyenlített, ám a Gyergyó ugyancsak emberelőnyben visszavette a vezetést, és a folytatásban már remekül védekezett, és egy üreskapus góllal lezárta az összecsapást, amivel megerősítette második helyét a tabellán.

Eredmények
DVTK Jegesmedvék-UTE 5-3 (2-0, 0-3, 3-0)
FEHA19 – FTC-Telekom 2-5 (1-3, 1-1, 0-1)
Budapest JAHC-Dunaújvárosi Acélbikák 6-2 (0-0, 3-0, 3-2)
SC Csíkszereda (romániai)-Gyergyói HK (romániai) 2-4 (1-2, 1-1, 0-1)

A tabella
1.  Budapest JAHC               15 11   1   1   2  72-37  36 pont
2.  Gyergyói HK                 14 10   –   –   4  61-35  30
3.  DVTK Jegesmedvék            14  6   3   1   4  44-36  25
4.  FTC-Telekom                 14  8   –   –   6  42-43  24
5.  SC Csíkszereda              15  5   2   4   4  46-45  23
6.  DEAC                        16  6   1   1   8  51-54  21
7.  Corona Brasov               14  5   1   1   7  40-46  18
8.  Dunaújvárosi Acélbikák      15  4   2   2   7  43-57  18
9.  UTE                         16  4   2   1   9  52-58  17
10.  FEHA19                      15  2   1   2  10  31-71  10

 

Borítókép: fradi.hu

További tartalmak