Negyeddöntő, 4. mérkőzés:
Hydro Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg (osztrák) 1-6 (1-0, 0-2, 0-4)
a magyar csapat gólszerzője: Hári (4.)
A párharcot 4-0-s összesítéssel a Salzburg nyerte.
Az alapszakaszt a második helyen záró, hétszeres bajnok salzburgiak – akik megszakítás nélkül 17. alkalommal jutottak rájátszásba – a múlt keddi nyitányon 3-2-re verték odahaza a playoff-selejtezőből érkezett Volánt, majd pénteken 2-1-re diadalmaskodtak az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, vasárnapi pedig hosszabbításban győztek 2-1-re, azaz minden csata eddig a legkisebb különbséggel dőlt el a Red Bull javára.
A hat alapjátékosát sérülés, illetve betegség miatt nélkülöző fehérváriak jól kezdtek, és Hári János révén már a 4. percben gólra váltottak egy emberelőnyt. A Salzburg ekkor még alárendelt szerepet játszott, és örülhetett, hogy csak minimális hátránnyal vonult el pihenőre. A fordulást követően nagy változás állt be, a vendégek címvédőhöz méltóan kezdtek el játszani. Peter Schneider előbb közelről volt eredményes a 34. percben, majd három perc múlva emberelőnyből, távolról nem hibázott.
A harmadik harmad 26. másodpercében már a mesterhármasnál járt a salzburgi csatár, és négy percre rá újabb osztrák találat született. Ekkor már összeomlott a Volán, és még kétszer kapitulált. Schneider végül négy góllal zárta az estét.
Az osztrák gárda a tavalyi döntőt 4-0-s összesítéssel nyerte a fennállása legjobb szezonját akkor produkáló Fehérvárral szemben, így most megszakítás nélkül nyolcadszor győzte le a magyar csapatot a playoffban.