Musorujsag
Élő Eredmények

Szilassy Zoltán: Lassan el lehet felejteni, hogy az Erste Ligából nem lehet bekerülni a válogatottba

Szilassy Zoltán: Lassan el lehet felejteni, hogy az Erste Ligából nem lehet bekerülni a válogatottba

m4sport.hu
Az Erste Ligában bajnok Gyergyói HK jégkorongcsapatának vezetőedzője szerint egyre magasabb a magyar-romániai közös bajnokság színvonala, amit az is bizonyít, hogy kulcsembereket ad a magyar válogatottba az Erste Liga.

 

Lassan el lehet felejteni, hogy az Erste Ligából nem lehet bekerülni a válogatottba, az Erste Ligából is kulcsembereink vannak a válogatottban, egyre erősebb a liga, bátran hozzá lehet nyúlni az erstés játékosokhoz – fogalmazott a tréner. – Nyilván jobb lenne, ha minél több topligában szereplő játékosunk lenne, mint Sebők Balázs vagy Galló Vilmos, de egyre több erstés kerül be a keretbe” – utalt a Finnországban játszó Sebőkre és a Svédországban légióskodó Gallóra.

Az elitvilágbajnokságra készülő nemzeti csapatnál is edzősködő Szilassy Zoltán az M1-nek elmondta, a négy győzelemig tartó Erste Liga-döntőben 2–0-s és 3–1-es hátrányban is érezte, hogy meg lehet fordítani a Ferencváros elleni párharcot. „Azt éreztem végig belül, még amikor kikaptunk is, hogy játékban nincsenek nagy problémák, csak nem nyertünk. Nagyon jól kezeltük a hátrányt és sikerült visszajönnünk” – fogalmazott a tréner, hozzátéve, hogy a fordítás a hitüknek, a fizikai felkészültségüknek köszönhető és annak, hogy egy pillanatig sem adták fel. – „Sokszor visszajöttünk az alapszakaszban is, nagyon jó karaktert mutattunk. Hittünk önmagunkban és abban a munkában, amit végeztünk.”

Elmondása szerint az is hozzájárult a sikerhez, hogy a gyergyói klubvezetés és a szakmai stáb hosszú távon gondolkodik, a játékosokkal hosszú távú szerződéseket kötöttek, ezáltal nem nagyon kellett a csapat összetételén változtatni, a struktúra folyamatosan fejleszthető, az a kevés játékos pedig, aki érkezett, nagyon jól adaptálta az elképzeléseiket.

Szilassy Zoltán szerint az Erste Liga évről évre egyre erősebb, a több légiós szerepeltetésével a liga színvonala egyértelműen nőtt, a fiatalok beépítésére viszont szerinte nem a pontrendszer a legalkalmasabb módszer. „Profiligáról beszélünk, nem gyermekmegőrzésről. Ha jó egy fiatal, az beverekszi magát, ha pedig a 45 vagy 65 éves jobb, mint a 20 éves, akkor az fog játszani. De egyértelmű a színvonal emelkedése, a playoff meg kifejezetten komoly volt, színvonalas, agresszív, jó tempójú és izgalmas, tehát közönségszórakoztató.”

Borítókép: Magyar jégkorong-válogatott (Fotó: m4sport.hu)

További tartalmak