Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: a Boston Bruins egykori játékosa és vezetőedzője veszi át a DVTK Jegesmedvék irányítását

Hivatalos: a Boston Bruins egykori játékosa és vezetőedzője veszi át a DVTK Jegesmedvék irányítását

m4sport.hu
A DVTK Jegesmedvék férfi jégkorongcsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezontól Steve Kasper irányítja az együttest.

 

A 61 esztendős Steve Kasper 1980-ban került az NHL-be, a Boston Bruins a játékosbörze harmadik körében választotta ki.

A támadó összesen 9 szezont húzott le a bostoniak színeiben, ezt követően három évig volt a Los Angeles Kingsnél, majd megjárta a Philadelphia Flyerst és a Tampa Bay Lightningot is.

Kasper a pályafutása után edzőként folytatta, s 1995 és 1997 között két idényen át ülhetett a Boston Bruins kispadján, amely a szakember irányításával az első kiírásában a rájátszásba is bejutott, ott azonban kizúgott az első körben.

A tréner a folytatásban több NHL-csapatnál is tevékenykedett – hol megfigyelőként, hol másodedzőként. Kasper legutóbb a KHL-ben viaskodó Kunlun Red Starnál dolgozott, 2020-ban viszont távozott, azóta nem volt klubja.

A DVTK Jegesmedvék keddi közleménye szerint a szakember aláírt a magyar csapathoz a következő, 2023–2024-es szezonra.

„Olyan vezetőedzőt kerestünk, aki rendszerben gondolkozik, minden részletre kiterjedően tudja irányítani a munkát, nyitott gondolkodású és partnerként kezeli a kollégáit. Steve Kasper megfelel ezeknek a kritériumoknak, a tárgyalások során éreztük, hogy motivált és szeretne maradandót alkotni a DVTK Jegesmedvéknél. Örülünk neki, hogy egy ilyen szakembert sikerült bevonni a magyar jégkorong közegébe. A jégkorong legmagasabb szintjein dolgozott, de nem csak emiatt esett rá a választásunk”mondta el a klub hivatalos honlapjának Láda Balázs általános igazgató.

Kasper a megállapodás után úgy nyilatkozott, nagyon várja már az új kihívást.

„Igazán élveztem a tárgyalási folyamatot, ami során éreztem a profi szemléletet és a szenvedélyt a General Manager és az erőnléti edző részéről. Imádom a jégkorongot és imádom az új kihívásokat. Tisztában vagyok vele, hogy a DVTK egy stabil hátterű multisport klub, a jégkorongnak pedig nagy hagyománya van a városban. A körülmények adottak lesznek, hogy kiszolgáljuk a szenvedélyes szurkolótáborunkat. Szerencsésnek érzem magam, hogy több nagyszerű városban és országban dolgozhattam a karrierem során, nagyon várom, hogy új élményeket szerezzek Magyarországon.”

„Remélem, hogy életreszóló kapcsolatokat építhetek ki Miskolcon. Az a típusú edző vagyok, aki elvárja a fegyelmezettséget. Szeretek nyugalmat árasztani a játékosaim felé és kimutatni, hogy hiszek bennük. Minden edzést és minden meccset lelkesen várok, úgy tekintek ezekre, mint remek alkalmak a fejlődésre. Sokat adott nekem a hoki és szeretném továbbadni azt a tudást, amit az évek során elsajátítottam. Egy olyan csapatot szeretnék látni a jégen, ami egy erős alapra építve több játékrendszerben is képes játszani. Hiszek abban, hogy a fejlesztés, a játékrendszer és a kreativitás sikeresen tud együttműködni. A kemény munka mindig kifizetődik, szeretném elérni, hogy a játékosok örömmel jöjjenek a jégcsarnokba dolgozni. Bízom benne, hogy olyan csapatunk lesz, akik büszkévé tudják tenni a szurkolótáborunkat.”

„Sok jó dolgot hallottam már a DVTK-szurkolókról, akik nagymértékben tudják segíteni a csapatot. Várom már, hogy találkozhassak velük, addig is pedig a nyár folyamán feltérképezem a ligát és a csapatunkat, valamint elkészítem az edzésterveket annak érdekében, hogy felkészülten kezdhessük meg a közös munkát a következő szezonra.”

 

 

Borítókép: dvtk.eu

További tartalmak