Musorujsag
Élő Eredmények

Vas Márton a francia élvonalban kapott állást, távozik a juniorválogatott éléről

Vas Márton a francia élvonalban kapott állást, távozik a juniorválogatott éléről

m4sport.hu/mti
A korábbi 175-szörös magyar válogatott jégkorongozó tavaly nyáron tért vissza a juniorválogatott kispadjára, de hétfőn bejelentették, a francia élvonalban szereplő Briancon vezetőedzője lesz.

„A tavalyi szezon végéhez közeledve megfogalmazódott bennem, hogy bár nagyon szeretek utánpótlásedző lenni, nagyon szeretek a srácokkal együtt dolgozni, elérkezettnek láttam az időt, hogy edzőként tovább fejlődjek egy felnőttcsapat mellett, külföldi tapasztalatokat szerezve. Vezetőmmel, Don MacAdammal azt fogalmaztuk meg magunknak, hogy két szezont az U20-as csapat vezetőedzőjeként fogok dolgozni, majd, hogy tovább lépjek saját fejlesztésemben és a karrieremben, elkezdek munkát keresni felnőtt profi csapat mellett.  Egy évvel korábban a tervezettnél talált meg egy olyan lehetőség, amire nem mondhattam nemet, hiszen pontosan arra kértek fel, amiről eddig csak álmodtam. Kevin Igier, a Briancon csapat GM -je vezetőedzőnek hívott abba a csapatba, ahol korábban teltház előtt játszhattam. Nagyon szerettem az ottani légkört, és a megbízás is hatalmas előrelépés számomra, így természetesen igent mondtam. A főbb feladataim lesznek többek között a stáb és a csapat külföldi játékosainak kiválasztása, augusztustól a csapat felkészítése a szezonra, majd a csapat irányítása a bajnokságban. Mivel az utóbbi évek sajnos nem hoztak túl sok sikert az együttesnek, ezért nem is volt kérdés, hogy a sok cél közül az egyik és legfontosabb, hogy a brianconi hokit újjáépítsük lépésről lépésre. Éppen ezért az első évben azt tűztük ki célnak,hogy a csapatot első osztályban kell tartani, ami a bajnokság 11. helyét jelenti. Természetesen én mindig az ilyen kihívásokat kerestem korábban is, ahol a minimum célon túl van lehetőség még jobb eredményeket elérni, ezért nem is szeretek megelégedni velük, hanem törekszem a maximumra. Ugyanis abban hiszek, hogy a kemény munkával és a sok fejlesztéssel előrébb is tudunk lépni a 11. helynél. Úgy érzem, felkészültem, hogy egy új fejezet indulhasson a karrieremben, és boldog vagyok, hogy egy olyan felnőttcsapatnál állhatok startvonalhoz, ahol már játékosként többször is bizalmat szavaztak nekem. Ezért nincs más dolgom, mint a tudásom legjobbját nyújtani” – mondta Vas Márton a váltásról és az új lehetőségről a szövetség honlapjának.

Vas 175-ször szerepelt a magyar válogatottban, két elitvilágbajnokságon is játszott, és tagja volt 2008-ban a szapporói feljutást kiharcoló alakulatnak. Játékos-pályafutásának befejezését követően az U18-as válogatott másodedzője, aztán az U20-asok edzője lett. A következő két szezonban a magyar szövetség általános igazgatójaként a férfi és a női szakágért is felelt, aztán tavaly nyáron visszatért a kispadra, és újra a juniorokkal dolgozott.

Vas játékosként három szezonban (2006-09) szerepelt a Brianconban, így számára nem ismeretlen a közeg.  Az a múlt héten derült ki, hogy a válogatott védő, Horváth Milán is a francia klubnál folytatja.

Borítókép: jegkorongszovetseg.hu

További tartalmak