A liga vezetői szerették volna, hogy már a nyitónapon nagy érdeklődés kísérje a meccseket, ezért rendeztek négy „szomszédvári” összecsapást. Pénteken az erdélyi rangadóval indult az évad, de a programban szerepelt még a Fejér vármegyei (Fehérvár-Dunaújváros), a keleti (Diósgyőr-Debrecen) és a IV. kerületi (Budapest JA-UTE) meccs is.
Az előző kiírásban csak negyeddöntőig jutó Szereda jól kezdett, a 9. percben kétszer is betalált, ám a kétgólos előnyéből negyven perc után kétgólos hátrány lett, a GYHK 69 másodperc alatt lőtt három gólt. A fordulást követően gyorsan jött a szépítés, azonban az egyenlítés nem sikerült, és amikor kockáztatott a Sportklub, kapott még két gólt.
Az előző idényben sereghajtó UTE 4-1-re győzött a szomszédvár Budapest JA káposztásmegyeri otthonában. A lila-fehérek emberelőnyben a 4. percben vezetéshez jutottak, amelyet a tengerentúlról hazatért Keresztes Levente kiegyenlített. Kiss Patrik gyorsan megint az UTE-nak szerzett vezetést, a folytatásban már egyértelműen a vendégek akarata érvényesült.
Miskolcon jól kezdett a vendég Debrecen, és bár kétszer is emberhátrányba került, John Brice révén megszerezte a vezetést. A második harmad első tíz percében a korábbiakhoz képest már sokkal hatékonyabb volt a DVTK és háromszor is eredményes volt. Sőt, a 48. percben már 4-1-re vezetett. A DEAC keményen tartotta magát, még egy verekedéstől is erőre kapott, így faragott hátrányából, ám Roman Berdnyikov végleg eldöntötte az összecsapást. Ez volt a nyitónap egyetlen hazai diadala.
A székesfehérvári ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban a vármegyei rivális Dunaújváros a 8. percben 2-0-ra elhúzott, majd a harmadik játékrész elején már féltucat gól volt a különbség. A hajrában a duplázó Jan Blasko kozmetikázott az eredményen, a vendégektől öten is két ponttal zártak.
Erste Liga, nyitónap:
FEHA19-Dunaújvárosi Acélbikák 2-6 (0-2, 0-3, 2-1)
DVTK Jegesmedvék-DEAC 5-2 (0-1, 3-0, 2-1)
Budapest JA-UTE 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)
SC Csíkszereda (romániai)-Gyergyói HK (romániai) 3-6 (2-0, 0-4, 1-2)