Musorujsag
Élő Eredmények

Lendületben a Fehérvár az osztrák hokiligában

Lendületben a Fehérvár az osztrák hokiligában

MTI
A Hydro Fehérvár AV19 együttese 3-0-ra legyőzte a vendég Innsbruckot az osztrák jégkorongliga hetedik fordulójának szombati mérkőzésén.

Ezúttal is ki lehetett tenni a „megtelt” táblát az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokhoz, közel 2400-an zsúfolódtak össze a lelátón, és a hangulat parádés volt. A székesfehérvári alakulat ott folytatta, ahol péntek este Bécsben abbahagyta. Az osztrák fővárosban úgy nyert a magyar alakulat, hogy a Capitals már 3-0-ra, 4-1-re és a harmadik harmadban 5-4-re is vezetett, majd innen sikerült hosszabbításban felülkerekedni Hári János góljával. A válogatott csatár „lendületben maradt”, ezúttal a 13. percben a kapu torkából kipattanót vágta az innsbrucki hálóba. Mezőnyfölényben volt a Volán, ám nem játszhatott kényelmesen, mert a rivális is sok támadást vezetett.

A második harmadban már az osztrákok is felpörögtek, ám a legjobbkor, a szünet előtti utolsó másodpercben Pascal Laberge növelte a különbséget. Nem volt vita, a találat még időben esett.

A záró harmadban is sok volt az izgalom, ám gól megint csak egyetlen egy született, Mihály Ákos talált be Németh Kristóf passzából. A végén az volt a kérdés, hogy Horváth Dominik megússza-e kapott gól nélkül. Az elit vb-n is járt kapus végül mind a 27 vendéglövést hárította.

Az ötödik győzelmet követően a Fehérvár 14 pontjával pillanatnyilag a harmadik a 13 csapatot felvonultató ligában.

Kapcsolódó tartalom

Eredmény:

Hydro Fehérvár AV19-Innsbruck (osztrák) 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
a fehérvári gólszerzők: Hári (13.), Laberge (40.), Mihály (57.)

Borítókép: (Forrás: fehervarav19.hu)

További tartalmak