A DAB a második harmadtól használta ki, hogy vendége, az UTE előző napon Magyar Kupa-mérkőzést vívott az FTC otthonában. Az újpesti nevelésű Szalma Zsolt előbb emberelőnyben közelről lőtte rá Rajna Miklós lábára a korongot, amely a gólvonal mögé csúszott, majd három percre rá még lehetetlenebb szögből, szinte az alapvonalról talált be, a vendégek kapusa ismét nem fogta jól a rövidsarkot.
Egy percre rá megint Szalma volt eredményes, egy távoli lövésbe szúrt bele, Rajna erről nem tehetett, azonban a hazai csatár négy perc leforgása alatt mesterhármast ütött. Kapust cseréltek a fővárosiak, ám Sági Mátét két és fél perc múlva avatták fel az újvárosiak. A záró felvonásra egy újabb hazai emberelőnyös és egy utolsó perces gól jutott, a sikerrel pedig a DAB a tizedikről feljött a rájátszást jelentő nyolcadik helyre. Tóth Balázs mind a 42 újpesti kísérletet hatástalanította.
A Tüskecsarnokban fordulatos meccset vívott a magyar bajnoki címvédő FTC a DVTK-val. Az éllovas szerzett vezetést a 4. percben, ám még a szünet előtt fordítottak a miskolciak. A pihenőt követően Adam Brady három perc alatt duplázott, így megint a zöld-fehéreknél volt az előny. Létszámfölényben egyenlítettek a Jegesmedvék, míg a harmadik harmad 50. másodpercében Brady tálalt Nolan Laporte elé, aki nem hibázott. A hajrában lehozta kapusát a DVTK, ebből előbb majdnem gólt ütött az FTC, ám 46.1 másodperccel a vége előtt a válogatott Páterka Bence erős, jól helyezett lövéssel egyenlített.
Jöhetett a hosszabbítás, ebben a vendégek előbb kapuvasat lőttek, majd 55 másodperccel a maximális ötperces ráadás letelte előtt Mattyasovszky Gergely kapott tért ölelő átadást, a leshatáron kiugrott és Nagy Kristóf lábai között beütötte a korongot a kapuba.
Eredmények
Dunaújvárosi Acélbikák-UTE 6-0 (0-0, 4-0, 2-0)
FTC-Telekom – DVTK Jegesmedvék 4-5 (1-2, 2-1, 1-1, 0-1), hosszabbítás után
A tabella
1. FTC-Telekom 19 12 2 1 4 86-51 41 pont
2. Budapest JA 20 9 3 4 4 78-60 37
3. Gyergyói HK 22 10 3 1 8 78-67 37
4. DVTK Jegesmedvék 21 9 3 3 6 69-64 36
5. UTE 21 10 2 1 8 64-62 35
6. Corona Brasov 20 10 1 – 9 64-64 32
7. SC Csíkszereda 22 7 1 5 9 80-92 25
8. Dunaújvárosi Acélbikák 24 7 – 3 14 67-82 24
9. DEAC 21 5 3 2 11 56-76 23
10. FEHA19 20 4 4 2 10 44-68 22
A Csíkszeredától 3 pontot levontak.