A kanadai szakember 2023 májusában foglalta el a miskolciak kispadját, azt megelőzően a KHL-ben szereplő Kunlun Red Star másodedzője volt. Irányításával a DVTK hetedik helyen végzett az Erste Liga alapszakaszában, majd hiába vezetett 2–0-ra is az azóta már fináléba jutott Corona Brassó elleni negyeddöntős párharcban, a következő négy mérkőzést egyaránt elbukta, így búcsúzott a sorozattól.
„A 2023/2024-es idényünk hamarabb véget ért a jégen, mint szerettük volna és a kitűzött célunkat, a legjobb négy közé jutást nem értük el. A háttérben viszont már hosszabb ideje zajlik az a folyamat, ami során kiértékeljük az idei szezon tapasztalatait, az elvégzett munka eredményét és tervezzük a következő idény szakmai alapjait. Vezetőedzőnkkel, Steve Kasperrel is átbeszéltük ezeket a témaköröket, tárgyaltunk vele a lejáró szerződéséről. Végül ezeknek a megbeszéléseknek az lett a végeredménye, hogy úgy döntöttünk, nem folytatjuk a közös munkát. Ezúton is szeretnénk megköszönni a nálunk végzett munkáját, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk! Mi pedig azon dolgozunk jelenleg, hogy a következő szezonra egy olyan keretet és szakmai stábot építsünk ki, ahol továbbra is lehetőséget tudunk adni a fiatal magyar tehetségeknek, emellett pedig eredményesebbek tudunk lenni és ki tudjuk szolgálni a szurkolóinkat, támogatóinkat. Ezeknek a céloknak az elérése érdekében keressük a legmegfelelőbb játékosokat és szakembereket” – nyilatkozta az elválásáról a diósgyőriek honlapján Láda Balázs, a DVTK Jegesmedvék General Managere.