Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Öt csapat is a bajnoki címet tűzte ki céljának a jégkorong Erste Ligában

Öt csapat is a bajnoki címet tűzte ki céljának a jégkorong Erste Ligában

m4sport.hu/MTI
A címvédő Corona Brasov mellett a Budapest Jégkorong Akadémia HC, a Ferencváros, valamint a Csíkszereda és a Gyergyói HK is célként tűzte ki az Erste Liga 17. idényének megnyerését.

A pénteken rajtoló szezont felvezető keddi sajtótájékoztatón Kolbenheyer Zsuzsanna, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke elmondta, hogy a válogatottak mellett az Erste Liga a magyar hoki zászlóshajója, és mindent megtesznek azért, hogy a bajnokság színvonala emelkedjen, izgalmas párharcok legyenek.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke hangsúlyozta, hogy szakmailag és pénzügyileg is stabil a háttér, és büszkék arra, hogy egyre szorosabbak a mérkőzések, a rájátszásban a meccsek kétharmada két vagy kevesebb gól különbséggel dőlt el. A nézőszám emelkedése érdekében ismét készülnek majd a helyszíneken tematikus eseményekkel, családi programokkal, és lesznek találkozók semleges helyszíneken a sportág népszerűsítéséért. Az alapszakaszban a fix játéknapok péntek és vasárnap, és a szurkolók számára ez is előnyös.

Amint Mihály Árpád, a Corona Brasov menedzsere elmondta, szeretnék megvédeni címüket, több légiós személye is változott náluk. Marton Tibor, a BJAHC másodedzője szerint alap, hogy a négy közé jussanak, de inkább a bajnoki cím elnyerése a fő cél, ugyanakkor csak három légióssal kezdik az évadot. Hudák Gábor, az FTC szakosztályvezetője bízik benne, hogy a külföldi játékosok nem okoznak csalódást, nem kell őket cserélni majd. Kiemelte, hogy sorozatban hatodik éve ők a magyar bajnokok, ugyanakkor az elmúlt három kiírásban mindig más erdélyi csapattal szemben maradtak alul az Erste Liga döntőjében, ezen szeretnének változtatni. Sprencz István, a Csíkszereda csapatvezetője jelezte, hogy most csak két légiósuk van és a jövőre összpontosítva hat fiatalt is igyekszik beépíteni Kevin Constantine vezetőedző, de így is cél a győzelem. Bereczky Szilárd, a 2023-as bajnok Gyergyói HK menedzsere közölte, hogy Szilassy Zoltán vezetőedző mostantól szakmai igazgató, és nyerni szeretnének, már csak azért is, mert a csapat magja megmaradt.

A DEAC Vaszjunyin Artyom vezetőedző szerint szeretne kisebb meglepetést okozni, és bízik benne, hogy a hullámzó teljesítmény helyett most a kiegyensúlyozottság jellemzi majd együttesét. ifj. Azari Zsolt a Dunaújváros képviseletében úgy fogalmazott, hogy változatlanul a túlélés a cél, de új szakmai stábbal szeretnének bejutni a rájátszásba. Sajó Márton, a DVTK csapatvezetője szerint is minimális elvárás a rájátszásba kerülés, de ennél többet akarnak. Az újpesti szakosztályvezető, Dömötör Róbert hangsúlyozta, hogy alapból a legjobb négybe kívánnak bejutni, de igazából mindhárom fronton (Erste Liga, ob I, Magyar Kupa) a döntőbe jutás lenne a cél.

Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke kitért rá, nagy változás, hogy a ligában – 11 év után először – külön rendezik meg a csak magyar bázisú csapatokkal az ob I-es bajnoki rájátszást. A klubonkénti 36 mérkőzéses, február 12-én záruló alapszakaszban mindenki négyszer játszik egymással, és a magyar bajnoki helyezések ezúttal külön sorozatban dőlnek el. A magyarországi együttesek egymás elleni mérkőzéseinek eredményei alapján kialakult tabella első helyezettje automatikusan a legjobb négy közé kerül, a többi hat csapat pedig két győzelemig tartó párharc során küzd a továbbjutásért. Az elődöntő szintén az egyik fél második sikeréig tart, míg a magyar bajnoki fináléban három meccset kell nyerni az aranyéremért.

Az ob I-es döntő február 26-án kezdődik, ha ötödik mérkőzés is szükséges, arra március 6-án kerül sor. Ez idő alatt az erdélyi csapatok a romániai bajnokságban játszhatnak mérkőzéseket. Ezt követően március 9-én indul az Erste Liga rájátszása, amelyben az első nyolc helyezett folytathatja, az utolsó kettő számára pedig véget ér a szezon. Ebben a szakaszban már négy győzelemig tartanak a párharcok.

Kenesei Balázs, az Erste Bank vállalati speciális termékek értékesítés terület vezetője bejelentette, hogy a pénzintézet és a liga, valamint az MJSZ további két évvel szerződést hosszabbított, mert ez egy „jó együttműködés”. Azt várják, hogy a liga népszerűsége tovább nőjön, a nézőszám emelkedjen, és egyre több család látogasson ki a csarnokokba.

Borítókép: A Corona Brasov jégkorongozói az Erste Liga döntőjében a Ferencváros ellen ünnepelnek (MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak