Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Gyergyó sportigazgatója elmondta, miért szeretnének az osztrák ligához csatlakozni

A Gyergyó sportigazgatója elmondta, miért szeretnének az osztrák ligához csatlakozni

MTI
Szilassy Zoltán, a jégkorong Erste Ligában érdekelt Gyergyói Hoki Klub sportigazgatója szerint azért is szeretnének az osztrák ligához (ICEHL) csatlakozni, mert csábító az ottani színvonal és a hozzá tartozó körítés.

A székely klub májusban jelentette be, hogy az eddigi vezetőedző, Szilassy sportigazgatóként folytatja a munkát azzal a szándékkal, hogy néhány éven belül a gárda bekerüljön az ICEHL-be.

Szilassy az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta, hogy az első egyeztetések még tavasszal megtörténtek a Gyergyói HK, valamint a liga vezetői között, ezenkívül az osztrák ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 két elöljárója, Gál Péter Pál elnök, valamint Szélig Viktor általános igazgató – aki az ICEHL egyik alelnöke is – támogatásukról biztosították a gyergyói szándékot.

A sportigazgató hangsúlyozta, tudják, hogy milyen feltételeket kell teljesíteniük a csatlakozáshoz, milyen jégpályát kell építeniük, miként kell kinéznie a jégen kívüli adminisztrációnak, és milyen szintet kell hozni szakmailag, ezenkívül tisztában vannak vele, hogy milyen egyéb kérései lehetnek az ICEHL-nek.

„A liga színvonala szakmailag és a körítéssel együtt csábító” – jegyezte meg.

A Gyergyói HK jelenleg vezeti a magyar bázisú Erste Ligát, ugyanakkor Szilassy Zoltán szerint az osztrák ligában a meglévőnél sokkal több „kompetitívebb” mérkőzést kellene vívniuk, így nem igazán tudja megmondani, hogy a mostani csapat miként állna helyt az ICEHL-ben.

Borítókép: Szilassy Zoltán (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak