A magyar női jégkorong-válogatott hátrányból fordítva 3-1-re legyőzte a szlovák csapatot a bremerhaveni olimpiai selejtező első mérkőzésén, csütörtökön. Pat Cortina szövetségi kapitány együttese hátrányba került ugyan, de Huszák Alexandra és Jókai-Szilágyi Kinga révén fordított, majd Garát-Gasparics Fanni üres kapus góllal állította be a végeredményt.
Kapcsolódó tartalom
„Örülök, hogy túl vagyunk rajta, egy nagyon kemény mérkőzés volt. Tudtuk, hogy a szlovák csapat egy ilyen nagyon brusztolósan hokizó brigád, de ahogy elkezdtük a meccset sikerült úgy befejezni. A gól mentálisan nagyon kellett, mert láttam az arcokon, hogy van egy kis probléma. A szünetben megbeszéltük min kellene változtatni és ez szerencsére sikerült is” – mondta a találkozón remekül teljesítő Mayer Fruzsina az M4 Sportnak.
„Igazi küzdős mérkőzés volt és nagyon csapatként működtünk. Lehetett látni, végig egymásért küzdöttünk, öten támadtunk, öten védekeztünk, közösen segítettek nekem a csatárok és a hátvédek” – értékelt a mérkőzésen számos nagy bravúros védést bemutató Németh Anikó.
A kiváló kapus szerint ugyan mi domináltunk, nagyon sokat támadtunk, de végig kellett koncentrálnia, semmi sem terelhette el a figyelmét. „A mérkőzés után látszott az öltözőben, a csapat még nagyobb erőre kapott és ez meg fog mutatkozni az osztrákok ellen is” – összegzett Németh.
Az első magyar gólt szerző Huszák Alexandra elmondta, tisztában voltak vele, hogy egy nagyon erős szlovák válogatott ellen fognak játszani. „Az elején több helyzetünk volt mint nekik, de a szlovák kapus bemutatott egy-két nagyobb bravúrt aztán találtak egy gólt, de a padon próbáltuk egymást hergelni, hogy vissza kell jönni. Ez sikerült is, onnan meg a kitartás és a küzdelem meghozta a győzelmet” – összegzett.
„Ez a győzelem egy jó alap volt és erre tudunk építkezni. De az emberelőnyös támadásokon még van mit csiszolni, mert több kiállítása is volt az ellenfélnek, amiből csak egyet tudtunk gólra váltani” – mondta a remeklő játékos. Hozzátette, Pat Cortina szövetségi kapitány a találkozó után kiemelte a csapategységet és a küzdőszellemet de a siker ellenére igyekeznek a földön maradni, mert tudják, még két roppant fontos meccs vár rájuk.
Az M4 Sport és az m4sport.hu valamennyi magyar érdekeltségű találkozót élőben közvetíti.
A torna további programja:
Február 8., 14.30 Szlovákia-Németország
Február 8., 18.00 Magyarország-Ausztria
Február 9., 14.30 Ausztria-Szlovákia
Február 9., 18.00 Németország-Magyarország