Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A BJA simán verte az Újpestet, és megnyerte a jégkorong Erste Liga alapszakaszát

A BJA simán verte az Újpestet, és megnyerte a jégkorong Erste Liga alapszakaszát

MTI | Szerző: Szidor György
A Budapest Jégkorong Akadémia HC nyerte az alapszakaszt az Erste Ligában, miután az alapszakasz utolsó játéknapján, szerdán 5-1-re legyőzte a vendég Újpestet.

A BJA abban a tudatban fogadta kerületi riválisát, hogy ha alapjátékidőben győz, akkor az élen zár, mert az egymás elleni összevetésben jobb, mint Gyergyói HK.

Bár a lila-fehérek egy harmad után még vezettek, a hazaiak kevesebb mint öt perc alatt háromszor voltak eredményesek. A végeredmény azt jelenti, hogy ez a két IV. kerületi csapat az Erste Liga negyeddöntőjében is összekerült.

A magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros számára az Erste Liga szempontjából ugyan nem volt tétje a FEHA19 elleni idegenbeli ütközetnek, ám az ob I-es számolásban – ahol külön veszik a magyar csapatok mérkőzéseit – nagyon is. Adam Brady mesterhármast ütött, David Booth pedig három gólpasszt adott. A fővárosi sikerrel összejött a magyar bajnoki negyeddöntőben az Újpest-Ferencváros csata, míg a zöld-fehérek az Erste Ligában a címvédő Corona Brasov-val találkoznak a négy közé jutásért.  Eredmények:

Erste Liga, alapszakasz, utolsó játéknap:
FEHA19 – FTC-Telekom 2-4 (0-3, 2-0, 0-1)
Budapest JAHC-Újpesti TE 5-1 (0-1, 3-0, 2-0)
Corona Brasov (romániai)-DVTK Jegesmedvék 6-4 (0-2, 3-2, 3-0)
SC Csíkszereda (romániai)-Dunaújvárosi Acélbikák 6-2 (2-2, 3-0, 1-0)

A negyeddöntő párosítása: Budapest JAHC-Újpesti TE, Gyergyói HK-DVTK Jegesmedvék, Debreceni EAC-SC Csíkszereda, Corona Brasov – FTC-Telekom

Az alapszakasz végeredménye:
1. Budapest JAHC       36 22  4  4  6 138- 91 78 pont
2. Gyergyói HK        36 24  2  2  8 160-101 78
3. Debreceni EAC       36 19  4  1 12 144-117 66
4. Corona Brasov       36 17  3  1 15 113-119 58
5. FTC-Telekom        36 14  5  3 14 133-115 55
6. SC Csíkszereda      36 13  4  2 17  83- 94 49
7. DVTK Jegesmedvék     36 12  3  6 15  94-104 48
8. Újpesti TE        36 12  2  5 17 100-116 45
9. FEHA19          36 10  4  3 19  82-113 41
10. Dunaújvárosi Acélbikák  36  6  –  4 26  91-168 22
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

A jégkorong Erste Liga alapszakaszával együtt szerdán lezárult a hét magyar csapat külön versengése is az ob I-ben. A mostani szezonban külön rendezik az Erste Liga és az ob I rájátszását, és a magyar bajnoki aranyérmes indulhat a következő szezonban a Kontinentális Kupában.

Ebben a külön versengésben a Budapest Jégkorong Akadémia HC végzett az élen, és így automatikusan a magyar bajnoki elődöntőbe jutott. A magyar csapatok sorrendjében második Debrecen a hetedik Dunaújvárossal, a harmadik DVTK Jegesmedvék a hatodik FEHA19-cel, míg a negyedik UTE az ob I alapszakaszának ötödik helyén záró, címvédő Ferencvárossal csatázik a legjobb négy közé jutásért.

A párharcok az egyik fél második sikeréig tartanak. A játéknapok: vasárnap, jövő kedd és – ha szükséges – jövő szerda. Az első mérkőzést az alacsonyabban, a második és az esetleges harmadik meccset a magasabban rangsorolt csapat pályaválasztásával rendezik.

Borítókép: fotó: ersteliga.hu

További tartalmak