Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kiss Dávid: Öt szezonra elegendő kihívással néztünk szembe ebben az idényben

Kiss Dávid: Öt szezonra elegendő kihívással néztünk szembe ebben az idényben

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának vezetőedzője volt az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójának vendége. A 35 éves szakember értékelte az együttes szereplését az osztrák jégkorongligában, valamint arról is beszélt, hogy a napokban várható döntés arról, továbbra is ő irányítja-e a Fehérvárt a következő idényben.

A Hydro Fehérvár AV19 vasárnap a negyeddöntőben búcsúzott az osztrák jégkorongligában, miután negyedik mérkőzését is elveszítette a címvédő Red Bull Salzburg ellen.

Volt egy nagyon jó szezonrajtunk, ami kezdődött egy jó Bajnokok Ligája-sorozattal, az alapszakaszban is sokáig az első három hely valamelyikén álltunk, de január elejétől elkezdtünk elfogyni. A sérülések amúgy sem kíméltek minket a szezon közben, de addigra már több húzójátékosunk is kidőlt, teljes hónapokra, ami meglátszott a góllövésben, ami talán a rájátszásban is a leginkább hiányzott” – értékelte a Volán idényét Kiss Dávid.

A Fehérvár vezetőedzője felelevenítette, csapata úgy csúszott ki az első hatból az osztrák jégkorongliga alapszakaszában, hogy egy pont kellett volna helyének megőrzésére, míg három ponttal a legjobb négybe is bejutott volna a Volán, így pedig elkerülhette volna a bajnokság legerősebb klubjait.

December közepén hullámvölgybe került a Fehérvár, 28 bajnoki mérkőzéséből 18-at elveszített.

Edzőként mindent megpróbáltam, a játékosokat motiváltam és felkészítettem, a hozzáállásuk mindvégig jó volt. Az egyetlen dolog, amit ilyenkor még tehetsz, hogy külső segítséget is bevonsz: ha a klubnak van rá pénzügyileg lehetősége arra, hogy erre az időszakra igazoljon valakit a sérülések kompenzálására. Mi ezt nem tudtuk megoldani, így nekünk öltözőn belül kellett orvosolni a problémát, illetve a FEHA19 csapatából fiatalokat hoztunk fel” – mondta Kiss, majd hozzátette: bár néhány kulcsjátékosa felépült, és visszatért a rájátszásra, a hosszabb kihagyás miatt nem tudtak tudták még legjobb teljesítményüket nyújtani.

Ebben az idényben annyi kellemetlen kihívás volt, ami elég lett volna öt szezonra is” – vélekedett.

Kiss arról is beszélt, az önbizalomhiány is rányomta bélyegét néhány játékosa teljesítményére, majd elmondta: bár jelenleg 19 magyar játékos is tagja a Fehérvár keretének, ha lenne rá lehetősége, még több hazai jégkorongozót alkalmazna.

A klub részéről még egyéves szerződésem van, és részemről egyértelműen megvan a szándék, hogy a következő idényben is irányítsam a csapatot, de jelen pillanatban sok kérdés merül fel és mindenki levonja a konzekvenciákat, így talán a következő pár napban tisztábban látunk ebben a tekintetben” – árulta el a saját és a Fehérvár jövőjével kapcsolatban.

A Volán vezetőedzője szerint „nem lesz egyszerű feladata” a magyar jégkorong-válogatottnak, ha benn szeretne maradni az A-csoportban. Kiemelte, a nemzeti csapat számára áprilisban indul a felkészülés, de addig is edzésben lesznek a Fehérvár játékosai.

Borítókép: M4 Sport

További tartalmak