Az első két találkozót minimális különbséggel elveszítő Újpest a 25. percben került hátrányba az alapszakasz legjobbja, a friss magyar bajnok BJA HC-vel szemben, de hat perccel a vége előtt sikerült egyenlíteni, és hosszabbításra menteni az ütközetet. Az öt az öt elleni negyedik játékrészben nem esett gól, és a szabályok értelmében három a három elleni felvonás következett. Ebben egy késletetett kiállítás alatt, összesítve a 84. percben Nagy Gergő a bal felső sarokba lőtt, így csapatát már csak egyetlen siker választja el az elődöntőtől. A következő mérkőzést pénteken játsszák, ugyancsak Újpesten.
A címvédő brassói Corona 5-2-re győzött a Ferencváros vendégeként, és így 2-1-re vezet, akárcsak az 58. percben győztes gólt szerző Gyergyói HK a DVTK Jegesmedvékkel szemben. A Magyar Kupa-győztes FTC hiába hozta el az első meccset a címvédő Brassó otthonából, majd kapott ki hosszabbításban a másodikon, ezúttal alulmaradt. Az előző csatát eldöntő Radim Valchar találatára még érkezett válasz, ezt követően viszont még a második harmadban kétszer vette be az erdélyi csapat Arany Gergely kapuját. Rögtön a szünet után fórból nőtt a különbség, ekkor már megadta magát a Ferencváros, Bán Károly 16 másodperccel a vége előtt ütött gólja csak szépségtapasz volt. Valchar és David Levin egyaránt egy góllal és három gólpasszal zárt.
Miskolcon is 1-1-ről vágtak neki a harmadik találkozónak a felek. Kapura lövésekben ugyan Gyergyói HK jobban állt, de sokáig nem esett gól, miközben sok kiállítás maradt kihasználatlanul. Már úgy tűnt, hogy itt nem lesz elég hatvan perc a döntésre, amikor 2 perc 9 másodperccel a vége előtt Janne Vayrynen a székely csapatnak szerzett vezetést, és mint később kiderült, ezúttal ez is elegendő volt a sikerhez.
Az SC Csíkszereda 2-0-ra legyőzte a magyar bajnoki ezüstérmes, vendég DEAC-ot. A székely alakulat még Debrecenben előbb nyert, majd hosszabbításban kikapott, de így is elvette a pályaelőnyt riválisától. Ezúttal az emberelőny-kihasználás ment jól a házigazdának, az első harmadban két ilyen gólt is lőtt. A második harmad végefelé a debreceni Jevgenyij Mozert kellett hordágyon levinni lábsérülés miatt. A felvonás Kirils Galoha hatalmas helyzetével zárult, így elmaradt a szépítés. A hazaiak védekezése továbbra is kifogástalan volt, a vendégek pedig képtelen voltak megújulni. Folytatás pénteken, ugyancsak Csíkszeredában.
Erste Liga, negyeddöntő, 3. mérkőzések:
UTE-Budapest JAHC 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0, 0-1), kétszeri hosszabbítás után
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-0 a BJAHC javára.FTC-Telekom – Corona Brasov (romániai) 2-5 (0-0, 1-3, 1-2)
Az állás: 2-1, a Brassó javára.DVTK Jegesmedvék-Gyergyói HK (romániai) 0-1 (0-0, 0-0, 0-1)
Az állás: 2-1, a Gyergyó javára.SC Csíkszereda (romániai)-DEAC 2-0 (2-0, 0-0, 0-0)
Az állás: 2-1, a Csíkszereda javára.