A magyar szövetség közösségi oldalán a svéd Brynäs csatára elmondta: időbe telik majd, amíg feldolgozza a februári olimpia selejtezőt, amelyen végletekig kiélezett csatában alulmaradtak a házigazda németekkel szemben, így nem jutottak ki a milánói játékokra.
„Nem tudom, hogy túlléptem-e a rajta. Az a torna is a mostani szezonhoz tartozott, friss az élmény. Ürességet éreztem utána” – fogalmazott. A vb-felkészülés rajtján jelezte, hogy nagyon várta már a kezdést, ég benne a tűz, és teljesen készen áll.
„A következő állomásra, a vb-re összpontosítunk. Van egy új esélyünk, hogy maradandót alkossunk és élményekkel gazdagodjunk” – tette hozzá.
Klubjával, a Brynässzal szoros csatában maradtak alul a svéd elődöntőben, érzése szerint ott méltó módon fejezték be a szezont. Pat Cortina szövetségi kapitány csapata vasárnap Csehországban játszik felkészülési mérkőzést Japánnal. A meccs után hazatérnek a játékosok, itthon folytatják a munkát, aztán április 4-én utaznak vissza Csehországba, és a vb előtt még egy találkozó vár rájuk, április 6-án Norvégia ellen.
Cortina a magyar szövetség honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, a februári olimpiai selejtezőhöz képest változtatni kell a támadóharmadbeli játékon, mert így lehetnek sikeresek a vb-n; szerinte a változtatás csak a gondolkodásmódon múlik, nem a képességeket illeti.
„Meg kell értenünk, hogy ezen a szinten már kiváló kapusok vannak. Azt szeretnénk, hogy a lövésből gól legyen, de nincs mindig idő és hely, ezért fontos, hogy a második esélyeket, a kipattanókat értékesítsük. Lehet, hogy egy lövés elkerüli a kaput, az ellenfélhez kerül a korong, ellentámadást vezet és bajba kerülünk. Ehelyett inkább legyen elég emberünk az ellenfél kapuja előtt, és menjünk rá a második esélyekre. El kell kezdenünk eszerint is gondolkodni” – fogalmazott Cortina.
Az A-csoportos világbajnokság április 9-én rajtol, a magyarok egy nappal később kezdik meg szereplésüket.
A válogatott programja:
felkészülés:
március 30., vasárnap: Magyarország-Japán 12.00
április 6., vasárnap: Magyarország-Norvégia 15.00világbajnokság:
április 10., csütörtök: Svédország-Magyarország 15.00
április 11., péntek: Magyarország-Japán 11.00
április 13., vasárnap: Magyarország-Norvégia 11.00
április 14., hétfő: Németország-Magyarország 11.00