Eredmény, B csoport:
Norvégia-Magyarország 3-0 (0-0, 2-0, 1-0)
gólszerzők: Furulund (21.), Bergesen (30.), Sirum (60.)A csoport állása: 1. Japán és Svédország 6 pont/2 mérkőzés (7-2), 3. Németország 3/2 (7-7), 4. Norvégia 3/3 (7-10), 5. Magyarország 0/3 (0-7)
Pat Cortina válogatottja két vereséggel kezdte a vb-t, az első meccsén a svédektől, a másodikon a japánoktól kapott ki, egyformán 2-0-ra, míg a norvégok két 5-2-es kudarccal rajtoltak a németekkel és a japánokkal szemben, azaz két nyeretlen együttes csapott össze.
A magyarok ezúttal jól kezdtek, az első harmadban több helyzetet is kialakítottak, betalálniuk azonban továbbra sem sikerült. A nyitó játékrészben mindkét oldalon egy-egy emberelőnyös szituáció adódott, de mindkettő kihasználatlanul maradt.
Kapcsolódó tartalom
A szünet után azonnal vezetéshez jutott a rivális, Furulund távoli lövése után a kapu előtt egy ütőt érintve irányt váltott a korong, így Németh Anikónak nem volt esélye arra, hogy hárítson. A gól egy kicsit megfogta a magyarokat, s éppen amikor újra erőre kaptak és két nagy lehetőséget is elpuskáztak, a norvégok ismét betaláltak. Ezúttal Bergesen lőtt távolról, hatalmas erővel, a pakk a rövid felső sarokba vágódott.
A folytatásban többször is tesztelték a norvég kapust, Nyströmöt a magyarok, de továbbra sem tudták megszerezni első góljukat a vb-n.
A harmadik harmad magyar fölényt hozott – a végén 46-21 volt lövések aránya a javukra –, de a legnagyobb lehetőségek is kimaradtak. Az utolsó percekre már a kapust is lehozta Cortina, de ez sem segített, sőt a norvégok a végén – üres kapus góllal – beadták a kegyelemdöfést.
„Nehéz bármit megfogalmazni, 180 perce nem lőttünk gól, így meg elég nehéz lesz meccseket nyerni. De ennek ellenére szerintem domináltunk, főleg a találkozó második felében. Szinte ki sem jöttek a harmadukból a norvégok. Talán az apró részletek hiányoztak, megpróbáljuk ezeket átbeszélni holnapra és újra visszatérünk. Ahogy a kapitány is elmondta, itt még nincs vége a tornának, most kell megmutatni a csapat karakterét, profikhoz mérten fel fogunk készülni a németek elleni meccsre, van mit törlesztenünk. Azt nem tudom, mi az oka a jelenlegi góltalanságnak. Az már, hogy itt vagyunk, motiváció számunkra, a világ legjobbjai ellen játszhatunk, a körítés is világszínvonalú. A motiváció, hogy mi holnap úgy jövünk ki a jégre, hogy megmutatjuk, ez az együttes igenis tud gólt szerezni, az ott lesz” – értékelt a Nemzeti Sportrádiónak Mayer Fruzsina.
Az egyelőre gólképtelen magyar együttes a folytatásban hétfőn Németországgal találkozik. Az ötös csoportból a két utolsó kiesik, a legjobb három pedig a negyeddöntőben folytatja szereplését a kanadai, amerikai, cseh, finn, svájci ötössel együtt.













