A magyarok múlt csütörtökön Székesfehérváron 4-2-re, egy nappal később pedig Ajkán – a város első felnőtt válogatott meccsén – 5-1-re verték az osztrákokat.
Mindössze három percet kellett várni az első magyar találatra, Laskawy használta ki az első magyar emberelőnyt. Gyorsan érkezett a válasz, másfél perccel később Granath egyenlített. Röviddel a harmad vége előtt Galló Vilmos egy eladott korongra csapott le és beütötte 32. válogatott gólját. A második szakaszt jobban kezdte a vendégegyüttes, mely lendületesebben jégkorongozott a vendéglátóknál, fölényük pedig a harmad közepén érett – emberelőnyben ütött – góllá. Az északiak előnyük birtokában is jobban játszottak, de újabb gólt nem szereztek, így döntetlennel vonultak a második szünetre az együttesek.
Az utolsó harmadban Terbócs áthúzódó kiállítását még sikerült kivédekezni Erdély Csanádéknak, de a 48. percben Vesterheim kihasználta az újabb norvég létszámfölényt. A gól után röviddel Horváth Alexet a palánkra lökték, aki fejsérülést szenvedett, és a 19 éves hátvéd a jégről csak segítséggel tudott lemenni. A hajrában aztán nagyot fordult a játék képe, a magyarok nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak, mindent megtettek az egyenlítésért és fáradozásaikat a 56. percben siker koronázta. Az egyenlítés pedig olyan lendületet adott a magyar válogatottnak, hogy az utolsó percben fordított és üres kapura lőtt góllal lezárta a meccset.
A két gárda szombaton Szombathelyen – amely szintén debütáló város lesz felnőtt válogatott meccsen – ismét találkozik felkészülési összecsapáson. Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese április 25-én és 26-án Miskolcon a dánokkal, május 2-án a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban a szlovénokkal, május 6-án pedig az MVM Dome-ban az NHL-esekkel felálló kanadaiakkal mérkőzik.
Eredmény:
Magyarország-Norvégia 5-3 (2-1, 0-1, 3-1)
gólok: Laskawy (3.), Galló (17., 60.), Mihalik (56.), Mihály (60.) illetve Granath (5.), Birkheim (28.), Vesterheim (49.)