A magyar csapat az előző szezonban negyeddöntős volt, az új idényt pedig 4-0-s vereséggel kezdte Klagenfurtban. A Linz tavasszal az elődöntőig jutott, pénteken pedig 5-2-re verte a Pioneers Vorarlberg együttesét.
A kezdés előtt a hazai klub szurkolói csoportja megemlékezett a klub legendás játékosáról, a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay Gáborról, aki csütörtökön lett volna ötven éves.
Fehérvári támadásokkal és gólhelyzetekkel indult a találkozó, de az első emberelőnyös időszakot kihasználva lendületbe kerültek az osztrákok. A folytatásban már nekik is voltak veszélyes lehetőségeik, az iramra nem lehetett panasz, de gól az első harmadban nem született.
A második felvonásban kísértetiesen hasonlított az elsőben látottakra a játék képe: előbb a hazaiak, majd az osztrák hokiztak mezőnyfölényben, ezúttal a Volán hagyott kihasználatlanul egy emberelőnyt, de a hálók továbbra is érintetlenek maradtak.
Egészen az 52. percig kellett várni az első találatra, akkor érett góllá a hazaiak mezőnyfölénye. A saját nevelésű, válogatott Németh Kristóf közeli gólját követően mindkét csapat rendkívül hatékonyan védekezett – ahogy korábban is -, így több találat nem született.
A Fehérvár AV19 szombaton az Innsbruckot fogadja az osztrák bajnokság alapszakaszában.
A meccs után Németh Kristóf az MTI-nek elmondta: még soha, semmilyen korosztályban nem játszott olyan 1-0-ra végződött mérkőzést, amit az ő gólja döntött el.
„Nagyon szoros, igazi ki-ki meccs volt, amelyen mindkét csapat odafigyelt a védekezésre. Nagyon fontos volt, hogy egy jó kezdéssel felálljunk a pénteki vereségből, és ez szerencsére sikerült. A kapusunk nagyon jól védett, ez nagyon sokat hozzátett a játékunkhoz” – nyilatkozta.
Hozzátette: pénteken Klagenfurtban nehéz dolguk volt, mert nem sokat volt náluk a korong, ezért nem is tudtak sokat kapura lőni. A vasárnapi találkozó kapcsán megjegyezte: minden meccsen vannak fontos momentumok, nekik most azon kell dolgozniuk, hogy ezeket többször gólra váltsák, és akkor „nem lesz ennyire nyögvenyelős a vége”, mint ezúttal.
Németh hangsúlyozta, a csapatuk magja egyben maradt a nyári szünetben, nem jött sok új légiós, akik pedig érkeztek, ők jól beilleszkedtek.
„Próbálunk egymásra hangolódni, és majd februárban, vagy a szezon végén meglátjuk, hogy ez mennyire sikerült. Én minél többet szeretnék jégen lenni, segíteni a csapatot, hogy jól szerepeljen, és a rájátszásba jussunk” – fejtette ki.
Osztrák jégkorongliga:
Hydro Fehérvár AV19-Black Wings Linz (osztrák) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
A Fehérvár gólszerzője: Németh K. (52.)
Megszerezte első pontját a Ferencváros
A vendégek a második harmadban több mint 11 percig 2-1-re vezettek, majd a bécsiek a harmadik felvonás legelején egyenlítettek, a hosszabbítás első percének végén pedig a győztes gólt is beütötték. Az FTC hazai pályán vereséggel kezdte az idényt, de ezúttal megszerezte első pontját.
Vienna Capitals (osztrák) – FTC-Telekom 3-2 (1-1, 0-1, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
A Ferencváros gólszerzői: Trépanier (20.), Tóth G. (29.)













