Elődjét, Kiss Dávidot csütörtökön mentette fel a klub vezetése. Azóta két mérkőzésen Tyler Dietrich másodedző irányította a székesfehérvári együttest.
Az 55 esztendős Dent a 2000-es évek elején a Washington Capitals NHL-stábjában videókoordinátorként dolgozott és pályafutása során több fiatalt kísért végig az utánpótlásból a profik közé, majd a American Hockey League-ben (AHL), később az Ontario Hockey League-ben (OHL) edzőként és általános igazgatóként is elismert munkát végzett, mielőtt a német bajnokságban (DEL) szerzett európai tapasztalatot – írta róla a klub honlapja.
A Fehérvár sorozatban négy vereséget szenvedett el az osztrák ligában és a tizedik helyen állt, amikor Kiss Dávidot menesztették, az utóbbi két mérkőzésén pedig egyszer nyert, egyszer kikapott, és a kilencedik pozíciót foglalja el.
„Pontosan ilyen szituációban még nem vettem át csapatot, de beszéltem olyan edzőkkel, akik átmentek hasonló folyamatokon, tőlük kértem tanácsot és információt. Szerintem a kommunikáció és a párbeszéd kulcsfontosságú, hogy mindenki fontosnak érezze magát. Sok feladat vár ránk: sorokat kell kialakítani, edzéseket kell tartani, meg kell ismerni a játékosokat. Friss, pozitív hozzáállást szeretnék hozni, hogy öröm legyen kijönni a jégre, és ne csak az eredmény miatt. Valószínűleg most nem tökéletes a hangulat, de a győzelem ezen mindig segít” – idézte a klub közleménye a trénert.
Edzői filozófiájával kapcsolatban megjegyezte, kemény és versenyképes hokit vár a csapatától, amelyet úgy szeretne felépíteni, hogy a játékosok egymásért dolgozzanak, mindenkinek meglegyen a saját szerepe, és mindenkit megbecsüljenek.
„Szeretném, ha azt mondanák rólunk: nehéz ellenünk játszani, versenyképesek vagyunk, mindegy, hogy egy góllal vezetünk vagy éppen ellenünk vezetnek. Legyünk kemények, birtokoljuk a korongot, ne adjunk semmit ingyen, az ellenfél dolgozzon meg a lehetőségeiért és a gólokért ellenünk. Legyünk szervezettek a jégen minden olyan szituációban, ahol ennek helye van: emberelőnyben, emberhátrányban és a korongkihozatalnál” – fogalmazott a tréner.
Szélig Viktor, a klub általános igazgatója elmondta, több jelölt is volt a vezetőedzői posztra, Ted Denttel pedig a szezon végéig állapodtak meg.
„Komoly tapasztalatokat szerzett a játékosfejlesztésben, hosszú múlt van mögötte profi edzőként és jó néhány játékos formálódott a keze alatt, akik már Stanley Kupa-győztesnek mondhatják magukat. Reméljük, hogy hamar be tud illeszkedni a rendszerbe és a szükséges impulzusokat a játékosok felé át tudja majd adni” – nyilatkozott Szélig.













