Musorujsag
Élő Eredmények

Hét magyar érem és 11 olimpiai kvóta a kajak-kenu vb zárónapján – összefoglaló

MTI
Remekeltek a magyarok a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság vasárnapi zárónapján: két aranyat, három ezüstöt és két bronzot, valamint 11 tokiói kvótát gyűjtöttek.

A házigazda csapat így öt arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal – plusz a paraversenyekben egy további első hellyel -, valamint 12 olimpiai kvótával zárta a kvalifikációs vb-t.

Az érmek közül két arany, valamint egy-egy ezüst és bronz született ötkarikás számban, utóbbiakat tekintve Magyarország volt a legeredményesebb a vb-n, míg az összesített éremtáblázaton a harmadik helyen végzett a fehéroroszok és a németek mögött.

A vasárnapi zárónapon aranyérmes lett a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású kajaknégyes, s ezzel csakúgy, mint a férfiak hasonló számában ötödik Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs és Kuli István, négy olimpiai indulási jogot gyűjtött Magyarországnak.

A másik vasárnapi magyar elsőség Bodonyi Dóra nevéhez fűződött, aki 5000 méteren diadalmaskodott.

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső kenupárosa 500 és 200 méteren is második lett, ezzel – az előbbi számmal – két női kenus kvótát is gyűjtött.

A harmadik ezüstérmet kellemes meglepetésre a 19 éves Adolf Balázs szállította a leghosszabb távon.

Az ötszörös olimpiai bajnok kajakos Kozák Danuta – hátfájdalmakkal küszködve – 500 méter egyesben címvédőként bronzérmet szerzett, ez is kvótát ért.

Az olimpiai programban nem szerelő K-2 200 méteren Balaska Márk és Apagyi Levente kajakos duója is harmadik lett.

Ami a többi magyar érdekeltségű A döntőt illeti: a kenu négyes 500 méteres számban az ötödik helyet szerezte meg a magyar egység, és Hajdu Jonatán is ötödik lett C-1 200 méteren. Kammerer Zoltán és Gál Péter nyolcadikként zárt K-2 1000 méteren. A leghosszabb távon a kenus Lakatos Zsanett negyedikként, a kajakos Noé Bálint kilencedikként ért célba.

Azokban az olimpiai számokban, amelyekben most nem sikerült a kvótaszerzés, a jövő évi pótkvalifikációs versenyeken még lesz lehetőség a javításra.

A szegedi vb-n 101 ország mintegy 1100 versenyzője vett részt.

Éremtáblázat:
arany ezüst bronz
Fehéroroszország 6 4 4
Németország 6 4 1
MAGYARORSZÁG 5 4 3
Kína 4 – 1
Oroszország 2 3 1
Új-Zéland 2 – –
Spanyolország 1 3 2
Brazília 1 – 1
Nagy-Britannia 1 – 1
Egyesült Államok 1 – –
Litvánia 1 – –
Lengyelország – 6 1
Kuba – 1 1
Szlovénia – 1 1
Bulgária – 1 –
Chile – 1 –
Csehország – 1 –
Szerbia – 1 –
Franciaország – – 2
Portugália – – 2
Szlovákia – – 2
Üzbegisztán – – 2
Dánia – – 1
Georgia – – 1
Mexikó – – 1
Moldova – – 1
Ukrajna – – 1

További tartalmak