A 2008-as olimpiánál tart az M4 Sport sorozata, amelyben az ötkarikás játékok magyar sikereit elevenítjük fel. Vajda Attila a magyar küldöttség első aranyérmét szerezte Pekingben, a döntőt a hétfőn este fél kilenckor kezdődő műsorunkban láthatják.

Vajda Attila ünnepli győzelmét kenu egyes 1000 méteren a 2008-as pekingi olimpián (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Vajda Attila az M4 Sportnak elmondta, nem nyomasztotta, hogy egészen az ő győzelméig nem született magyar aranyérem Pekingben, tudatosan próbálta kizárni a külvilágot, okulva az athéni játékok tapasztalataiból. „2004-ben megjegyeztem magamnak, hogy ha a következő olimpián nyerni akarok, akkor ezekre nem szabad akkora hangsúlyt fektetnem. Csakis és kizárólag az edzésekre és saját magamra figyeltem, egész jól ki tudtam zárni a környezetet.”

A pekingi olimpia előtt alig néhány héttel hunyt el tragikus körülmények között Kolonics György, akit Vajda nemcsak példaképének tekintett, hanem baráti viszonban is voltak. „Nagyon megviselt a halála, nehéz volt feldolgoznom, az edzőmnek és a pszichológusomnak is sokat kellett dolgoznia azon, hogy egyáltalán visszatérdeljek a hajóba. De aztán sikerült új motivációt és célt kapni, onnantól kezdve miatta szerettem volna megnyerni az olimpiát. Abba menekültünk, hogy még tudatosabbá tegyük a felkészülésemet, olyan mentális programot alakítottunk ki, amelyben lépésről lépésre fel volt építve minden, ez átlendített a holtpontokon.”

A pekingi döntőt felidézve Vajda Attila elárulta, meglepte az üzbég Vagyim Menkov bombaerős kezdése, el is bizonytalanodott, de az üzbég a táv második felére elfáradt, onnantól kezdve a címvédő spanyol David Callal kellett harcolnia, őt viszont a korai ritmusváltással mentálisan sikerült megtörnie.

„Az első féltávig kicsit tanácstalan voltam, hogy az én taktikám kifizetődő lesz-e. De tettem a dolgomat, próbáltam abban a tempóban menni, amit begyakoroltam és bizakodtam abban, hogy azok az indítások, azok a tempókülönbségek, amelyekre én az egész felkészülést felépítettem, azok majd a végén kifizetődnek. Az első 500 méter bennem is okozott némi kételyt, féltávnál egy pillanatra meg is torpantam, hogy hogyan lesz ebből olimpiai arany, de utána jöttek az indítások, elkezdtem egyre gyorsabban felcsúszni rá, ő elkezdett elfáradni. Utána David Cal volt mellettem, tudtam, hogy vele nagy csatát kell vívnom. Mentálisan kicsit meg kellett őt törnöm, hamarabb kellett indítanom, mint ahogyan ő azt várta, ez a ritmusváltás látszik is a felvételen” – idézte fel Vajda Attila.

Vajda Attila a kenu egyes 1000 méteren szerzett aranyérmével a 2008-as pekingi olimpián (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az olimpiai mellett világ- és Európa-bajnok kenus elárulta, az 1000 méteres fináléban annyira „lenullázta magát” fizikailag, hogy másnap az 500 méteres rajthoz komoly fájdalmakkal állt oda. „Okozott némi fejtörést nekünk, hogy a következő nap délutánjára valami vállalható emberi formát öltsek, hiszen a győzelem hevében nem tűnt fel, hogy mennyi energia ürült ki belőlem.”

Vajda Attila szerencsés embernek tartja magát, hogy 12 évvel az elhatározás megszületése után valóra tudta váltani gyermekkori álmát. „Nagyon sokat dolgoztam, sok mindenen mentem keresztül annak érdekében, hogy el tudjam érni a célomat. Nagyon szerencsés embernek tartom magam, mert egyre ritkább, hogy ha valaki 13 évesen eldönti, hogy olimpiai bajnok akar lenné, az 25 évesen olimpiai bajnok lesz. Ez még akkor is ritka, ha valaki valóban elég kitartó.”

A 37 éves sportember összességében elégedett versenyzői pályafutásával, nincs benne hiányérzet. „Amit el szerettem volna érni, azt elértem. Hogy most halmoztam vagy nem halmoztam ezeket az érmeket, az már csak hab a tortán. Így is elmondhatom talán magamról, hogy Magyarországon elég sokáig egyeduralkodó voltam C1 1000 méteren, 13 éven keresztül vittem ezt a számot. Én ezzel az egész pályafutással azt gondolom, hogy maximálisan elégedett lehetek.”

A 2016-ban visszavonult kenus jelenleg edzőként tevékenykedik. Meglátása szerint mostanában sokkal tudatosabban, tudományosabban kell felépíteni az edzésmunkát, a versenyzőket pedig egyre inkább partnerként kell bevonni a felkészülésbe. „Nem lehet már azt, hogy az edző egyértelműen eldönt valamit, mert ha valamit nem kommuniálunk le egyértelműen a szabadelvű sportolókkal, akkor nem is biztos, hogy meg fogják csinálják, mert úgy érzik, hogy ez nekik nem jó. Ezeket kezelnünk kell, utána lehet közösen fejlődni, az edzőnek is és a versenyzőknek is. Azok az edzéssémák, amelyek jók voltak még nekem, azok már nem minden esetben jók a mai fiataloknak, nem biztos, hogy ugyanarra van szükségük. Nekünk is meg kell találnunk azokat a képleteket, amelyekkel még professzionálisabb szinten tudjuk felkészíteni a versenyzőinket. És ha egy versenyző ezt belátja és bele tud állni egy ilyen munkába, akkor szerintem idővel ez kifizetődő kell hogy legyen.”

A teljes interjúért kattintson a lejátszóra!