Musorujsag
Élő Eredmények

Öt magyar érem, közte egy arany a kajak-kenu vk vasárnap délelőtti döntőiben

Öt magyar érem, közte egy arany a kajak-kenu vk vasárnap délelőtti döntőiben

mti
A magyar versenyzők öt érmet, közte egy aranyat szereztek a szegedi kajak-kenu világkupa vasárnap délelőtti döntőiben.

A zárónapi finálés program rögtön egy magyar szempontból kiemelt számmal indult, a Balla Virág, Takács Kincső és a Gönczöl Laura, Opavszky Réka duó ugyanis nemcsak az érmekért, hanem az olimpiai indulás jogáért is versenyzett C-2 500 méteren. A múlt heti első válogatót a győriek rutinos, Európa-bajnok, többszörös világbajnoki ezüstérmes párosa nyerte, s Hüttner Csaba szövetségi kapitány azt mondta, ha most is előrébb végeznek, mint a sződligetiek fiatal egysége, akkor készülhetnek Tokióra. Nos, ezúttal elmaradt közöttük a múlt hetihez hasonló, szoros csata, Balláék a második helyen értek be a győztes ukránok mögött, Gönczölék pedig negyedikek lettek, így Balla és Takács már ötkarikás indulónak érezheti magát. Ők az elsők, akik bekerültek a tokiói magyar kajak-kenu válogatottba.

„Szerintem most mi vagyunk itt a legboldogabb páros. Ez az ezüstérem most úgy csillog, mint az arany – mondta fülig érő szájjal Balla Virág. – A múlt héten edzésmunkából álltunk oda a válogatóra, most azonban próbáltuk jobban beosztani a pályánkat, ami sikerült is, emiatt eveztünk sokkal jobb időt, mint a másik magyar egység.”

Takács Kincső hozzátette: az olimpián prioritás lesz számukra a páros, és a dobogót célozzák meg.

Női K-1 500 méteren a szegedi Kárász Anna – messze csúcsformájától – kilencedik lett, és ezúttal az Adolf Balázs, Fejes Dániel 1000 méteres kenus duó is messze volt az éremszerzéstől. A két 21 éves sportoló csütörtökön megszerezte a hőn áhított két férfi kenus kvótát Magyarországnak, de utána még elindultak a vk-n is. A svéd stílusban, azaz azonos oldalon – a jobbon – evező páros most nem tudta a legjobbját nyújtani, végig a mezőny második felében lapátolt, és végül a nyolcadik helyen ért a célba.

Női K-2 és C-2 200-on is elmaradt a magyar érem. A kajakosoknál a 2019-es, szegedi vb-n harmadik Lucz Anna, Kiss Blanka párosnak most nem hozott szerencsét a Maty-ér, ezúttal csak az utolsó hely jutott nekik, míg a kenusoknál Bragato Giada és Kisbán Zsófia negyedikként, Seres Fanni és Horányi Dóra pedig hatodikként zárt.

A négyeseknél a két férfi kvartett középfutamos kudarca után csak a magyar nőkért lehetett szorítani, de a fiatal hazai egység – Kőhalmi Emese, Biben Karina Klaudia, Bakó Olga és Csikós Zsóka – ebben a számban sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, nyolcadik lett.

A vasárnap délelőtti döntős programot a 200 méteres vegyes számok futamai zárták, s ezekben már ismét hazai sikereknek lehetett örülni. A kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos nyert, Kiss Blanka és Apagyi Levente pedig a svédek kizárása után második lett, míg a kenusoknál Horányi Dóra és Fekete Ádám ezüst-, Molnár Csenge és Hajdu Jonatán pedig bronzérmet szerzett.
A vasárnap (ma) záruló világkupán összesen 26 versenyszámban osztottak, illetve osztanak érmeket és 45 versenyző képviseli a hazai színeket. A viadal – amely a délutáni 5000 méteres finálékkal zárul – a járványügyi intézkedések miatt nézők nélkül zajlik a Maty-éren.

férfiak:
K-2 1000 m (olimpiai szám):
1. Max Hoff, Jacob Schopf (német) 3:23.00 p
2. Josef Dostal, Radek Slouf (cseh) 3:23.09
3. Samuel Balaz, Adam Botek (szlovák) 3:23.67
K-4 500 m (olimpiai szám):
1. Spanyolország 1:22.15 p
2. Németország 1:22.80
3. Fehéroroszország 1:23.93

C-1 500 m:
1. Moritz Adam (német) 1:53.22
2. Makszim Pjatru (fehérorosz) 1:53.26
3. Jose Ramon Pelier Cordova (kubai) 1:53.85
C-2 1000 m (olimpiai szám):
1. Sebastian Brendel, Tim Hecker (német) 3:48.27
2. Serguey Torres Madrigal, Fernando Dayan Jorge Enriquez (kubai) 3:49.18
3. Jacky Jamael Nascimento Godmann, Isaquias Queiroz Dos Santos (brazil) 3:50.75
…8. Adolf Balázs, Fejes Dániel 3:52.78

nők:
K-1 500 m (olimpiai szám):
1. Milica Novakovic (szerb) 1:56.67 p
2. Maria Povh (ukrán) 1:56.86
3. Anna Pulawska (lengyel) 1:57.31
…9. Kárász Anna 1:59.93

K-2 200 m:
1. Spela Ponomarenko Janic, Anja Osterman (szlovén) 38.82 mp
2. Maria Kicsaszova-Skorik, Ludmila Kuklinovska (ukrán) 39.17
3. Teresa Potela, Joana Vasconcelos (portugál) 39.47
…9. Lucz Anna, Kiss Blanka 40.62

K-4 500 m (olimpiai szám):
1. Németország 1:36.75 p
2. Fehéroroszország 1:38.37
3. Dánia 1:38.96
…8. Magyarország (Kőhalmi Emese, Biben Karina Klaudia, Bakó Olga, Csikós Zsóka) 1:41.16

C-2 200 m:
1. Irina Andejeva, Oleszja Romasenko (orosz) 45.23 mp
2. Antia Jacome, Antia Otero (spanyol) 46.03
3. Ludmila Luzan, Anasztaszia Csetverikova (ukrán) 46.29
4. Bragato Giada, Kisbán Zsófia 47.16
…6. Horányi Dóra, Seres Fanni 47.63

C-2 500 m (olimpiai szám):
1. Ludmila Luzan, Anasztaszia Csetverikova (ukrán) 2:00.72 p
2. Balla Virág, Takács Kincső 2:02.07
3. Lisa Jahn, Sophie Ulrike Koch (német) 2:03.31
4. Gönczöl Laura, Opavszky Réka 2:04.36

vegyes számok:
K-2 200 m:
1. Lucz Anna, Csizmadia Kolos 35.12 mp
2. Kiss Blanka, Apagyi Levente 35.48
3. Maria Povh, Ivan Semikin (ukrán) 35.49

C-2 200 m:
1. Irina Andrejeva, Ivan Stil (orosz) 40.57 mp
2. Horányi Dóra, Fekete Ádám 41.87
3. Molnár Csenge, Hajdu Jonatán 41.90

később:
5000 méteres döntők 14.30

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak