Musorujsag
Élő Eredmények

Hüttner Csaba: Jó alap a szombati hét vb-érem

Hüttner Csaba: Jó alap a szombati hét vb-érem

m4sport.hu
A K-1 1000 méteren aranyérmes Gazsó Alida Dórát meglepte, hogy ekkora előnnyel sikerült győznie a koppenhágai kajak-kenu-világbajnokságon.

„A táv közepén nagy iramot mentem, s igazából nem is tudtam kihajtani magam, de így is nagyon fájt” – nyilatkozta a KSI 21 éves versenyzője az M4 Sportnak.

A K-2 500 méteren Kozák Danutával aranyérmes Csipes Tamara azt mondta, hogy a hideg idő a bemelegítést és a versenyt is megnehezítette. „Nagyon hideg van, a víz is hideg, ezért nehéz volt már a bemelegítés is és verseny közben sem úgy viselkedtek az izmaink, ahogy szoktak. Ha nem ilyenek a körülmények, akár három hajó előnnyel is nyerhettük volna ezt a verseny, szerencsére így is elég lett.”

Kozák Danuta szintén a mostoha körülményeket emelte ki és azt, hogy nem tudtak akkorát hajrázni, mint az előfutamban. „A rajt után visszavettem a csapásszámból, majd amikor a táv második felében indulni akartuk, nem tudtunk annyit beleadni, mint az előfutamban. Ezzel együtt éreztem, hogy megvan a győzelem, belülről simábbnak érzékeltem, mint amilyen volt. Ez a 15. világbajnoki győzelmem, ebből látszik, hogy öregszem. Ez a mostani a mostoha körülmények miatt biztosan emlékezetes marad.”

A K-2 200 méteren Lucz Annával ezüstérmes Kiss Blankának még nem volt rutinja a megismételt rajtban, ezért megijedt a visszalövéstől, de nagyon örül a második helynek. „Csak a saját pályánkra figyeltünk, úgyhogy nem érzékeltem, hányadik helyen vagyunk. Próbáltunk mindent beleadni. A stégen már tudtuk, hogy dobogósok vagyunk, s hogy végül ezüst lett, egy ajándék. Amikor visszalőtték a rajtot, megijedtem, mert ilyenben még nem nagyon volt részem, de aztán jól összeszedtük magunkat.”

​Lucz Anna, aki a páros mellett egyesben is második lett, úgy érzi, az önbizalmának tett nagyon jót a két dobogós helyezés. „Nagyon örülök, el sem hiszem! Egyesben a rajtom nem volt túl jó, csak az forgott a fejemben, hogy hajtsam ki magam, amennyire tudom. Csak a parton tudtam meg, hogy második lettem. Az előfutam-győzelem önbizalmat adott, és reménykedtem, hogy esetleg ebben a számban is meglehet a dobogó. Kezdem elhinni, hogy ott lehetek a legjobbak között. Nagyon várom a vegyes versenyt is!”

​A K-1 1000 méter aktuális olimpiai, világ- és Európa-bajnokaként második helyen célba érő Kopasz Bálint szerint mindent jól csinált, ezért nincs oka bosszankodni. „Ez is jó helyezés. Az időjárás nem igazán jön be nekem, hideg van és ezt az izmaim is érzik. Ezzel együtt örültem, hogy a végén sikerült megindulnom. Imádok kajakozni és ez a szép a versenyzésben, hogy nem lehet tudni, mikor ki a jobb. Pimenta különleges versenyző, egyedi az utazó tempója, hatalmas iramot tud diktálni, ő a legerősebb ellenfelem. Nyilván vissza akart vágni az Európa-bajnokságért és az olimpiáért, sikerült is neki. Jövőre majd folytatódik a harc.”

Az 1000 méteren harmadik kenus, Adolf Balázs célja egyelőre a tapasztalatgyűjtés, de a bronzérem nagy önbizalmat ad neki a jövőre nézve. „Az volt a tervem, hogy a német sráccal tartsam a lépést, és csak a célban néztem ki, akkor láttam, hogy ez elég jól sikerült. Idén és jövőre is még az a célom, hogy tapasztatot gyűjtsek ebben a kemény mezőnyben. A bronzérem azért nagy önbizalmat ad a jövőre.”

A K-2 1000 méteren Noé Bálinttal bronzérmes Kulifai Tamás szerint bevált az erős kezdés. „Bevállaltuk az erősebb első ötszáz métert és Bálint a végén is jól tudta tartani a csapásszámot. Bár az izmaink a végére kezdtek bekötni, szerencsére beértünk a fehéroroszok előtt. Tíz éve világbajnoki címet szereztem K-2 500 méteren, ha valaki akkor azt mondja, még 2021-ben is vb-dobogóra állhatok, aláírom.”

Noé Bálint elégedett volt a harmadik hellyel a hosszú szezon végén. „Hosszú volt a szezon, fejben is nehéz volt végigcsinálni. Reménykedtem egy vb-éremben, ennél jobbat akkor sem tudtunk volna menni, ha augusztusban rendezik ezt a versenyt, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok.”

A C-2 500 méteren Takács Kincsővel a dobogóról hat századdal lemaradó Balla Virág féltávnál még úgy érezte, hogy simán meglesz a második hely, de a hullámzó víz erősen hátráltatta őket. „Tök jó pályát jöttünk és éreztem, hogy csúszunk fel a fehérorosz egységre, 250-nél azt gondoltam, hogy simán meglesz a második hely, de elég hullámos a pálya és felkapta a hajónkat, ide-oda dobált minket és annyira meglassultunk a sok kormányzásban, hogy elment mellettünk a mezőny. Nem értjük, hogy a szerencsefaktor idén miért nem akar nekünk összejönni, de reméljük, hogy jövőre már másként lesz.”

Takács Kincső dühös volt a futam után. „Egész évben azt érezzük, hogy csak piciken múlik. Szükségünk lesz egy vérfrissítésre a technikánkban, mert úgy érezzük, hogy kicsit beszűkültünk.”

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta, Csipes és Kozák döntőjének a végén izgulnia kellett, de szerinte ez csak a hideg miatt volt így, ideális körülmények között nagyobb lett volna a fölényük. Gazsó Alida Dóra győzelme nem lepte meg, egész évben stabilan jól teljesített. Lucz Annáról elmondta, a győzelem nagy önbizalmat adhat neki, és reméli, hogy a fő száma visszakerül majd az olimpiai programba. Kopasz Bálint második helyének az a tanulsága, hogy nem szabad ilyen sűrű programot vállalni, ugyanez igaz a négyesre is.

Adolf Balázs harmadik helyét a nap fénypontjának nevezte, Kulifai Tamásék versenyét „késhegyig menő” csatakánt aposztrofálta, a bronzérem pedig nagyon kellett a szakágnak és a párosnak is. A szombati hét érmet jó alapnak tartja, de abban is biztos, hogy Balla Virág és Takács Kincső érmes lett volna, ha a futam közben nem dobja meg a hullám a hajójukat.

Borítókép: Csipes Tamara és Kozák Danuta (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

További tartalmak