A magyarok közül elsőként a kenus Korisánszky Dávidot szólították a rajthoz C-1 200 méteren. Egy rossz rajt után csak másodszorra tudott eljönni a mezőny, s úgy tűnt, az MTK 29 éves versenyzője jól indult neki a távnak, de végül nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, nyolcadik lett. A győzelmet a lengyel Oleksii Koliadych szerezte meg.
“Többet vártam magamtól – mondta a futam után. – Jól sikerült a bemelegítés, megvolt a fókusz is, erősnek éreztem magam. Kettős érzés van bennem, mert örülök, hogy egyáltalán itt lehettem és döntőt tudtam kenuzni. Nyilván érmet szerettem volna nyerni, de ha azt veszem, hogy az első válogatót otthonról néztem pozitív covid-teszt és 39 fokos láz miatt, akkor boldog vagyok, hogy itt lehetek.”
Női K-4 500 méteren ugyan Magyarország tavaly megnyerte az olimpiát, a vb-n pedig ezüstérmes lett, de az akkori győztes csapattagok távolléte miatt Hüttner Csaba szövetség kapitány ezúttal egy fiatal egyéget nevezett, amely nem igazán tartozott az esélyesek közé. Fojt Sára, Pupp Noémi, Kőhalmi Emese és a 2019-ben vb-győztes magyar hajó vezérevezőse, Gazsó Alida Dóra féltávnál a 7-8. helyen lapátolt, majd a második 250 méteren javított és a célba hatodikként ért. Az élen lengyel, ausztrál és meglepetésre mexikói volt a sorrend.
Gazsó Alida Dóra büszkén nyilatkozott a csapatról, amelyik sokkal jobb pályát ment, mint az előfutamban. “Szerintem mindenki kiadta magából a maximumot, ez most ennyire volt elég.”
Kőhalmi Emese örült a hatodik helynek, bár hozzátette, azért előrébb szerettek volna végezni, Pupp Noémi szerint kell még idő ahhoz, hogy fejben és fizikailag beleérjenek ebbe a mezőnybe, míg a 18 éves Fojt Sára egyelőre nehezen fogja fel a tényt, hogy “felnőtt versenyen négyest sztrókol”.
Bragato Giada és Nagy Bianka kenupárosa 500 és 200 méteren is kvalifikálta magát a legjobb kilenc közé, előbb a hosszabbik, olimpiai távon szálltak harcba az éremért. A mezőnyben ott volt tavalyi tokiói játékok mindhárom dobogós egysége, közülük a kínaiak ezúttal is rajt-cél győzelmet arattak. A magyarok a visszafogottabb rajt után egyre jobban lábra kaptak, féltávnál már a második helyen haladtak. A második 250 méteren is erőteljes csapásokkal lapátoltak, nem fáradtak el, s bár az ukránok a hajrában megelőzték őket, a harmadik helyük nem forgott veszélyben.
A férfiak hasonló számában Hajdu Jonatán és Fekete Ádám duója a tavalyi vb-ezüst után idén betegséggel és koronavírus-fertőzéssel is bajlódott, s ezúttal nem tudott harcban lenni az érmekért. Bár jól rajtoltak a magyarok, és féltávnál a harmadik-negyedik hely volt az övék, a finist nem bírták úgy, mint a riválisok, és ezúttal meg kellett elégedniük a hetedik hellyel.
Fekete Ádám jónak érezte a futamot, de a szembeszél nem segített nekik. “A vége, az utolsó száz méter nagyon fájt, ott nem tudtuk azt jönni, amit kellett volna. Nehéz éven vagyunk túl, de visszajöttünk, nyomjuk tovább.”
Hajdu Jonatán a rajtot jónak értékelte, az utazótempóval sem volt progléma, a végén azonban történt valami, de nem tudja, mi.
A következő döntőben aztán megszületett a magyar küldöttség – már ami az épeket illeti, mert Kiss Péter Pál parakajakos pénteken győzött – első aranyérme is: a tavaly ezüstérmes Kiss Blanka, Lucz Anna páros ezúttal megnyerte versenyét K-2 200 méteren. Az egység szinte kilőtt a rajtból, és hiába szorongatták végig az ellenfelek, a célig sikerült megőriznie minimális előnyét.
A befutó után a mindig mosolygós újpesti versenyzők először nem tudták, mi lett a végeredmény, aztán a stégen már boldogan ölelkeztek össze, hogy nem sokkal később már a dobogó tetején hallgathassák a Himnuszt.
“Nagyon örülök, hogy nyerni tudtunk, nem igazán találom a szavakat – mondta Kiss Blanka. – Nagyon boldog vagyok. Fontos volt, hogy jól kapjuk el a rajtot, ha jól emlékszem, jól is sikerült, és arra is figyeltem, hogy száz méternél indulni tudjunk, az is sikerült. A végén láttam, hogy mellettünk nagyon jönnek fel ránk, ezért a célban nem is tudtam igazán örülni, csak később, amikor kiderült, hogy tényleg megvan.”
“A tegnapi ötszáz méter után nem volt könnyű összeszednünk magunkat, de ma már mindketten tudtunk erre a futamra koncentrálni, és ez nagyon kellett most. Blanka nagyon örült, amikor beértünk, de aztán én elbizonytalanítottam. Később láttam, hogy végig minket vesz a kamera, és aztán be is mondták, hogy mi győztünk” – fogalmazott Lucz Anna.
A tiszaújvárosi Bragato és a szegedi Nagy 40 perccel első befutója után már ismét a rajtgépben állt, hogy a rövidebb távon, 200 méteren is bezsebeljen egy bronzérmet. Az élen a kubaiak és a kínaiak vívtak egymással ádáz csatát – a célvonalnál mindkét egység beborult a vízbe –, de a mögöttük kialakult harcot a magyarok nyerték a harmadik éremért.
Bragato Giada elmondta, 500 méteren minél jobb pályát szerettek volna menni, 200-on pedig kiadni azt, ami még bennük van. Nagy Bianka szerint a hosszabb távon elért érem az értékesebb, ott olyan egységeket vertek meg, akiket korábban még soha.
Női K-1 500 méteren a felnőtt vb-újonc, ifjúsági olimpiai és világbajnok Rendessy Eszter szépen helytállt a fináléban, ami a hetedik helyre volt elegendő. A versenyt nagy fölénnyel az új-zélandiak ötszörös olimpiai bajnok sztárja, Lisa Carrington nyerte.
“Kihajtottam magam, ennél egy másodperccel sem tudtam volna jobb lenni. Szerintem jó ez a hetedik hely” – nyilatkozta Rendessy.
A női kenusok új számában, 1000 méter egyesben heten neveztek, köztük az FTC 28 éves olimpikonja, vb-ezüstérmes és Európa-bajnok versenyzője, Balla Virág. A magyar sportoló a táv első felében még a harmadik helyen haladt, 750 méternél azonban visszaesett negyediknek, s a célban is ez a pozíció volt az övé. Az élen az ukrán Ludmila Luzan végzett.
A nap utolsó A döntőjében az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint arra készült, hogy a tavalyi, koppenhágai ezüst után visszaszerezze vb-trónját, s az elő- és középfutam alapján remek formában várta a rajtot. A győriek 25 éves klasszisa a 2-es pályán evezve hamar az élre állt, 500 és 750 méternél is az ő nevét írta ki elsőként az eredményjelző, csak a portugál címvédő, Fernando Pimenta tartotta vele a lépést. Ő azonban olyannyira, hogy az utolsó métereken nagyon megközelítette Kopaszt, akinek azonban ha minimálisan is, de kitartott az előnye és öt századdal nyert, így a 2019-es szegedi diadal után ismét vb-győzelmet aratott a királyszámban.
Kopasz Bálint boldogan nyilatkozott a futam után. Elárulta, csak magára figyelt, nem foglalkozott a külvilággal, ezért szinte olyan volt a vb-döntő, mintha otthon edzett volna.
“Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, igaz, a befutó után láttam, hogy nagyon minimális előnnyel nyertem. Hatalmas csata volt, különleges pálya volt ismét. Ahogy elrajtoltam, a pálya végét néztem, egy hatalmas vasoszlopot, nem foglalkoztam a külvilággal, nem érzékeltem senkit menet közben. Ez brutál jó volt, olyan volt, mintha otthon edzettem volna, egy max pályát mentem volna. Nem foglalkoztam azzal, hogy melyik pályán megyek, a verseny elején oldal-hátszél volt, utána meg befordult szembeszélbe, de szerencsére már többször bizonyítottam, hogy szembeszélben is megállom a helyem a 80 kilómmal.”
Három szombati A döntőben nem volt magyar hajó: férfi K-1 500 méteren a cseh Josef Dostal, K-4 500-on a spanyolok, férfi C-1 500-on pedig a brazil Isaquias Santos nyakába került az aranyérem.
A szombati folytatásban még három B döntőben és a kajak vegyes páros 500 méteres szám középfutamában lesznek érdekeltek a magyarok, utóbbi versenyt közép-európai idő szerint 21.02 órakor rendezik.
A többi döntőre a vasárnapi zárónapon kerül sor (– élőben az M4 Sport+-on és az m4sport.hu-n).
A vasárnapi döntős műsor és a további magyarok programja (a viadal honlapja szerint)
férfi C-1 1000 m, B döntő (Adolf Balázs) 15.20
női K-2 500 m, B döntő (Kiss Blanka, Lucz Anna) 15.35
női K-1 200 m (Lucz Anna) 16.03
női C-1 200 m 16.11
férfi K-1 200 m (Csizmadia Kolos) 16.19
férfi C-1 1000 m 16.33
női C-1 500 m (Balla Virág) 16.44
férfi K-2 1000 m (Noé Bálint, Kulifiai Tamás) 16.59
női K-1 1000 m (Rendessy Eszter) 17.10
férfi C-2 1000 m (Kiss Balázs, Hodován Dávid) 17.21
férfi C-4 500 m (Zombori Dominik, Koczkás Dávid, Slihoczki Ádám, Kollár Kristóf) 17.38
női K-2 500 m 17.47
férfi K-2 500 m (Nádas Bence, Kopasz Bálint) 17.56
C-2 500 m vegyes (Fejes Dániel, Gönczöl Laura) 18.11
K-2 500 m vegyes (Kurucz Levente, Gazsó Alida Dóra) 18.25
női C-4 500 m (Bragato Giada, Balla Virág, Takács Kincső, Nagy Bianka) 18.40
női K-1 5000 m (Kőhalmi Emese) 19.40
férfi C-1 5000 m (Adolf Balázs) 20.15
női C-1 5000 m (Balla Virág) 20.50
férfi K-1 5000 m (Noé Bálint) 21.30