Musorujsag
Élő Eredmények
×

Minden szakágban magyar éremesély, erősebb csapat utazik a kajak-kenu maratoni vb-re

Minden szakágban magyar éremesély, erősebb csapat utazik a kajak-kenu maratoni vb-re

mti
Csütörtöktől vasárnapig a portugáliai Ponte de Limában rendezik az idei kajak-kenu szezon utolsó kiemelt versenyét, a maratoni világbajnokságot, amelyen Kadler Viktor vezetőedző szerint minden szakágban lehet számolni magyar éremeséllyel.

„Jó előjelekkel várom a vb-t – mondta a szövetség honlapján a szakember. – Igaz, azok a versenyzők, mint mondjuk Rendessy Eszter, Kőhalmi Emese vagy Adolf Balázs, akik tavaly vb-címet nyertek, most nem indulnak, mivel elsősorban az olimpiai kvalifikációra készülnek. Ennek ellenére úgy gondolom, erősebb csapattal utazunk ki, mint a nyári Európa-bajnokságra.”

A silkeborgi kontinensviadalon 6 arany-, 7 ezüst- és 4 bronzérem volt a magyar mérleg.

A vezetőedző szerint különösen női kajakban nagyok a várakozások, amelyben Kiszli Vanda mellett az őt idén eddig egyedüliként legyőző Czéllai-Vörös Zsófia is indul.

„Vanda rövidkörön és hosszútávon is egyértelmű esélyes, de Zsófi bármikor tud meglepetést okozni, hiszen idén már kétszer, a magyar bajnokságon és legutóbb Szekszárdon is le tudta őt győzni. Mint mindig, most is kiélezett csata lehet köztük, amelyben a koncentráció dönthet. A végén akár mindkét egyes számban is két magyar lehet majd a dobogón” – mondta Kadler Viktor.

Czéllai a két egyes mellett párosban is rajthoz áll, méghozzá ezúttal is Csay Renátával, aki 45 évesen, 20-szoros világbajnokként is ott van a legjobbak között.

„Reni egy ideje már edzősködik, emellett kajakozik még. Az Eb-n második lett a párosuk, és most is jó eséllyel pályázhatnak az éremre” – fogalmazott Kadler.

Férfi kajakban ezúttal is nagyon erős mezőny várható, de a három számban induló Boros Adrián ehhez már hozzászokhatott. Erdélyi Tamással alkotott párosuk tavaly ezüstérmes lett, a vezetőedző szerint most is ebben a számban lehet a legnagyobb esély a dobogóra.

„Biztos vagyok abban, hogy Adrián mindhárom számban keményen odateszi majd magát, de a legnagyobb esélye párosban lehet az éremszerzésre. A férfi mezőny idén is hatalmas lesz, tele nagy nevekkel, és az elmúlt évek tapasztalata, hogy nehéz itt érmet szerezni” – fogalmazott a szakvezető, aki hozzátette: a rövidkörös válogatót megnyerő 18 éves Kolozsvári Brúnó – Csay Renáta fia – számára a tapasztalatszerzés lesz a legfontosabb a vb-n.

Kenuban a nőknél Kisbán Zsófia rövidkörön és hosszútávon is versenyez majd. A férfiaknál visszatér az Eb-t sérülés miatt kihagyó Kövér Márton, igaz, ezúttal csak a klasszikus egyesben versenyez, ebben a számban egy évvel ezelőtt Adolf Balázs mögött a második helyen végzett.

„Marcinak a válogatón mutatott formája bizakodásra ad okot. Az elmúlt időszakban más edzésmódszereket kellett alkalmaznia, mert nem tudott betérdelni a kenuba. A párost már nem is tudta vállalni a vb-re, de úgy érzem, egyesben az elmúlt évekhez hasonlóan most is éremesélyes” – beszélt a kilencszeres világbajnokról Kadler Viktor.

A portugáliai vb-n a felnőttek mellett az ifjúsági és az U23-as korosztály is versenyez majd.

A magyar vb-csapat:
felnőtt:

NK-1 rövidkör: Kiszli Vanda és Czéllai-Vörös Zsófia
NK-1: Kiszli Vanda és Czéllai-Vörös Zsófia
NK-2: Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia és Csépe Panna, Rugási Csilla
K-1 rövidkör: Kolozsvári Brúnó és Boros Adrián
K-1: Boros Adrián és Aranyosi Gábor
K-2: Boros Adrián, Erdélyi Tamás és Sellyei Csanád, Kulifai Tamás
NC-1 rövidkör: Kisbán Zsófia és Kis-Batka Imola Johanna
NC-1: Kisbán Zsófia és Bonyai Regina
C-1 rövidkör: Simon Sebestyén és Fodor Nicholas
C-1: Kövér Márton és Zsidai Máté
C-2: Horváth Márton, Gilányi Zsolt és Fodor Nicholas, Besenyei Ádám

U23:
NK-1: Csépe Panna és Sinkó Panna Krisztina
K-1: Sellyei Csanád és Péli Zalán
C-1: Horváth Márton és Simon Sebestyén

ifjúsági:
NK-1: Horváth Kata és Szerafin Zsófia
NK-2: Horváth Maja, Horváth Kata és Molnár Kinga, Józsa Hanna
K-1: Kolozsvári Brúnó és Varga Olivér
K-2: Terei András, Mitring Olivér Gábor és Varga Olivér, Kolozsvári Brúnó
NC-1: Hegedűs Karolina Dóra és Szkárosi Laura
C-1: Soltész Péter és Pluzsik Mihály
C-2: Pluzsik Mihály, Szöllősi Tamás és Szegi Zsombor, Soltész Péter

A felnőtteknél a rövidkörös verseny 3,4 kilométer két futószakasszal, a klasszikus táv pedig női kenuban 15,4 km (3 futás), női kajakban és férfi kenuban 26,2 km (6 futás), férfi kajakban 30 km (7 futás).

Borítókép: kajakkenusport.hu

További tartalmak