Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Egy arany, egy ezüst és két magyar bronz a kajak-kenu Eb vasárnap délelőtti programjában

Egy arany, egy ezüst és két magyar bronz a kajak-kenu Eb vasárnap délelőtti programjában

m4sport.hu/MTI
Varga Katalin aranyérmet szerzett női KL2 200 méteren, míg Kopasz Bálint címvédőként ezüstérmes lett vasárnap K-1 1000 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon. A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara kajak kettes bronzérmesként zárt 500 méteren, Suba Róbert pedig harmadik helyen végzett VL2-ben.

 

A zárónapi program első felében öt olimpiai szám döntőjét rendezték, rendezik a Maty-éren, mindegyiknek van hazai résztvevője.

Az olimpiai és Európa-bajnoki címvédő Kopasz – aki már a párizsi játékokra készül – előfutam-győztesként került a fináléba, ahol mindenki azt várta, hogy a világbajnok portugál Fernando Pimentával meccsel majd az aranyéremért. Sokáig úgy tűnt, ez így is lesz, ketten már a rajt után kiváltak a mezőnyből és sokáig fej- fej mellett haladtak. A győriek 26 éves kajakosa 500 méternél minimális előnnyel vezetett, majd 750 méternél már tetemesebb volt ez az előny.

Úgy tűnt, Kopaszt senki nem állíthatja meg, a hajrá azonban váratlan fordulatot hozott, feltűnt a 9-es pályán lapátoló, fehérorosz Aleh Jurenyija, aki meglepte Kopaszt, s végül előtte haladt át a célvonalon. A hazai kedvencnek ezúttal meg kellett elégednie a második hellyel.

Kopasz Bálint értékelése

„Kiváló formában éreztem magam, bár nem a legjobban. A szél miatt voltak pályakülönbségek, de ettől még nyerhettem volna. Számítottam arra, hogy Jurenyija is jó formát fog mutatni, bár az elmúlt években nem láttuk sokszor, de nagyon kemény versenyző, ezt ismét bizonyította – nyilatkozott Kopasz Bálint, hozzátéve, hogy mostantól az olimpiára készül. – Az előző két szegedi versenyre, a világkupára és a válogatóra nagyon keményen készültünk, egy kicsit talán megfáradtam, de most jön egy kis pihenő.”

Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara szombaton négyesben diadalmaskodott, ráadásul Csipes egyesben is első lett, így mindketten egy újabb győzelemért szálltak vízre K-2 500 méteren. A döntőt a lengyelek kezdték a legjobban, de aztán 250-nél csatlakoztak hozzájuk a magyarok és a világbajnoki címvédő dánok is, ez a trió gyakorlatilag együtt haladt.

A hajrát aztán a dánok, Emma Jörgensen és Fredrerikke Matthiesen bírták a legjobban, Csipesék pedig harmadikként értek be a lengyelek mögött.

„Szerintem az utóbbi három-négy hétben nagyon elfáradtunk mentálisan, ez most ki is jött ebben a futamban. A szél sem kedvezett nekünk, már az elején megbillentünk, ez rá is nyomta a bélyegét a pályánkra. Ahhoz képest, amit belül éreztünk, jól teljesítettünk” – értékelt Gazsó Alida Dóra.

A kenus Adolf Balázs és Hajdu Jonatán, akik Kopaszhoz és Gazsóékhoz hasonlóan a múlt heti válogatón bebiztosították olimpiai csapattagságukat, remekül kezdett 500 méteren és egészen a végéig harcban volt az éremért. Sokáig vezetett a hazai egység, aztán az élre álltak az oroszok, Alekszej Korovaskov és Ivan Stil, akik végül a győzelmet is megszerezték. Adolfék szinte egyszerre értek be a lengyelekkel és az olaszokkal, de végül két századmásodperccel leszorultak a dobogóról és a negyedik hely lett az övék.

„A szembeszélben jól be kell osztani az erőt, de próbáltuk magunkat az oroszokhoz mérni és nem akartuk őket elengedni és ez sikerült is. Ezzel felbátorodtunk és végig bírtuk is a tempót, jó pálya volt, de ott van bennem a tüske, hogy ez majdnem dobogó lett. Nem baj, inkább próbáljuk pozitívan felfogni és az olimpiára teher és eredménykényszer nélkül menni” – mondta az MTI-nek Adolf Balázs.

Varga Katalin megvédte címét a KL2-es kategóriában a szegedi gyorsasági és para kajak-kenu Európa-bajnokságon. A paralimpiai bronzérmes, vb-ezüstérmes szegedi versenyző magabiztosan utasította maga mögé a mezőnyt. A szám másik magyar indulója, Boldizsár Dalma ötödik lett.

Az ugyancsak szegedi Suba Róbert is címvédőként szállt vízre VL2-ben, de ezúttal meg kellett elégednie a bronzéremmel, míg Juhász Tamás a kilencedik helyen végzett.

A nap ötödik magyar para döntőse, Kiss Tibor a hatodik pozíciót szerezte meg a KL2-as kategóriában. A para versenyeket 200 méteren rendezik.  A délelőtt utolsó két fináléjában nem jutott érem a magyaroknak: Takács Kincső (C-1 200 m) és némi meglepetésre a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású, tavaly világbajnoki ezüstérmes kajak négyes is lemaradt a dobogóról, mindkét egység negyedik lett.


férfiak:
K-1 1000 m, Európa-bajnok:
1. Aleh Jurenyija (semleges/Fehéroroszország) 3:35.122 p
2. Kopasz Bálint 3:35.492
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:38.099
K-4 500 m, Európa-bajnok:
1. Fehéroroszország (semlegesként) 1:21.727 p
2. Lengyelország 1:21.781
3. Olaszország 1:22.268
4. Magyarország (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor) 1:22.614
C-2 500 m, Európa-bajnok:
1. Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (semleges/Oroszország) 1:42.228  p
2. Wiktor Glazunow, Arsen Sliwinski (Lengyelország) 1:42.404
3. Gabriele Casadei, Carlo Tacchini (Olaszország) 1:42.584
4. Adolf Balázs, Hajdu Jonatán 1:42.608
nők:
K-2 500 m, Európa-bajnok:
1. Emma Jörgensen, Fredrerikke Matthiesen  (Dánia) 1:45.804 p
2. Justyna Iskrzycka, Katarzyna Kolodziejczyk (Lengyelország) 1:45.911
3. Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara 1:46.574
C-1 200 m, Európa-bajnok:
1. Dorota Borowska (Lengyelország) 46.322 mp
2. Antia Jacome (Spanyolország) 47.262
3. Julija Truskina (semleges/Fehéroroszország) 47.712
4. Takács Kincső 47.859

Borítókép: Szeged, 2024. május 11. A második helyezett Varga Katalin a nõi KL2-es kategória 200 méteres A döntõjében a szegedi kajak-kenu világkupaversennyel párhuzamosan rendezett para kajak-kenu világbajnokságon 2024. május 11-én. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak